Külföld

Gotovina is „részvéttáviratot” küldött

admin
admin

2006. 03. 14. 11:40

A Hágában őrizetében lévő vádlottak közül harmincnégyen – köztük Ante Gotovina, horvátországi szerbek lemészárlásával vádolt horvát tábornok – részvétüket fejezték ki Milosevics néhai jugoszláv elnök elhunyta kapcsán Milosevics családjának.

A részvétnyilvánítás a Politika és a Vecernje Novosti című belgrádi lapok hirdetési rovatában jelent meg kedden. A részvétnyilatkozat – címe szerint – egyúttal „utolsó tiszteletadás” is kívánt lenni a „hágai harcostársnak”, még korábbi ellenfele, Ante Gotovina horvát tábornok is alákanyarította a nevét. Őt a horvátországi szerbek terhére elkövetett háborús bűncselekményekkel vádolja a hágai törvényszék, amelynek fogdájába tavaly decemberi elfogása után szállították be.

A belgrádi újságokban megjelent részvétnyilvánítás aláírói között szerepel Ljube Boskovszki volt macedón belügyminiszter, Vojislav Seselj „csetnik vajda”, Milosevics egykori szövetségese és koalíciós partnere, valamint Veselin Sljivancanin, a jugoszláv hadsereg egykori főtisztje. A szerb tábornok ellen a balkáni háborúkban, horvát polgári személyek meggyilkolása miatt emelt vádat a Nemzetközi Törvényszék.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2017. november 29.
Magyarországon élő kínaiak Budapesten, a Hősök terénél a kínai miniszterelnök látogatásának negyedik napján, 2017. november 29-én.
MTI Fotó: Balogh Zoltán
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.