Nagyvilág

Jogvédők szerint veszélybe került a Szaddám-bíróság függetlensége

A Human Rights Watch emberi jogi szervezet szerint veszélybe került a Szaddám Huszein volt iraki diktátor ügyét tárgyaló bíróság függetlensége.

A New York-i központú szervezet Bagdadba érkezett közleménye, amely egy nappal a bukott elnök perének folytatása előtt került nyilvánosságra, felhívja a figyelmet arra, hogy Rizkar Amin vezető bíró lemondatása “támadás volt a bírói függetlenség ellen”. Amint, aki decemberig állt a törvényszék élén, többször is szigorúan bírálták az iraki kormány tagjai azért, mert állítólag “nem volt elég határozott” a vádlottakkal szemben, illetve a nekik megadott szó tekintetében. A kormánypárt képviselői pedig egyenesen lemondását követelték. A bíró végül januárban benyújtotta lemondását.

Az emberi jogi szervezet elítélte azt a módszert is, amellyel ugyancsak eltávolították a bíróságtól Amin utódát, Szaid al-Hamasit arra hivatkozva, hogy Szaddám Huszein egykori pártjának, a Baasznak tagja volt. A HRW emlékeztet arra, hogy az öt bíróból, aki eddig kihallgatta a tanúkat, ketten már nem tagjai a testületnek. “Nehéz lesz az új bíráknak pártatlan módon értékelni azokat a tanúvallomásokat, amiket nem hallottak, és ez ártani fog a per egészének” – hangsúlyozta a közlemény.

A pert, amelyben a Dudzsail síita falu lakosságának 1982-es lemészárlása a fő vádpont Szaddám Huszein és alvezéreivel szemben, a továbbiakban Rauf Rasid Abdel Rahman kurd bíró vezeti, aki nem volt tagja korábban a perre kijelölt öt fős bíróságnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik