Nagyvilág

Felúszott egy bálna a londoni parlamentig

Megtermett bálna úszott fel péntek délután a londoni parlamentig a Temzében, ezrek szeme láttára.

A 17 láb, vagyis több mint öt méter hosszú bálna a Temze evezősei és a Westminster-hídon korzózó turisták ámuló tekintetétől kísérve haladt el a London folyójának bal partján emelkedő hatalmas törvényhozási épületegyüttes előtt. A parlamenttel éppen szemközt működő híres London Aquarium szakértője északi palackorrú cetként azonosította a Temzében eddig soha nem látott vendéget, amelynek megmentésére a londoni vízirendőrség és a tengeri mentőszolgálat azonnal akcióba lépett.

A szakértő azt mondta, hogy az állat minden bizonnyal eltévedt, és ezért úszott fel a folyón egészen Londonig.

Ez a cetfajta meglehetősen ritka, és általában kisebb csoportokban él az Atlanti-óceán mély, északi vizeiben. A meglehetősen alacsony vízhozamú Temze erős dagály esetén időnként visszafelé kezd folyni, és ez is elősegíthette, hogy a tengeri állat betévedt a torkolatba.

A Temzében feltűnt bálna pillanatok alatt hatalmas káoszt okozott a folyó mentén húzódó rakparti utakon, autósok százai álltak meg ugyanis, hogy vessenek egy pillantást a példátlan jelenségre. A tengeri emlős egészen a bal part közelébe sodródott, útja közben több kikötött motorcsónakot alaposan megbillentett.

Szakértők péntek délután abban reménykedtek, hogy a cetet sikerül rábírni a visszafordulásra, mivel a Temze London felett már sekély, és ez megfenekléssel fenyegeti a több tonnás állatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik