Külföld

Uniós segélyvonal gyermekeknek?

admin
admin

2006. 01. 19. 13:55

Ingyenesen hívható uniós segélyvonalakat hoznának létre a gyerekek számára az európai parlamenti képviselők – közölte az EP sajtóirodája.

„Európában csak 2003-ban körülbelül 123 000 hívást rögzítettek a kiskorúak elleni zaklatással és erőszakkal kapcsolatban” – áll a képviselők többsége által aláírt nyilatkozatban. A szöveg szerint „a gyermekeknek lehetőséget kell biztosítani arra, hogy valakivel beszélhessenek az őket érintő kérdésekről és aggodalmaikról, valamint hogy segítséget kaphassanak problémáik megoldásához”.

Ezért azt javasolják, hogy „a gyermekvédelmi rendszer létfontosságú részeként” az Európai Parlament, az Európai Bizottság és a tagállamok támogassák a gyermekek által hívható segélyvonalakat, az EU-gyermeksegélyvonalak pedig „rendelkezzenek közös, ingyenesen hívható számmal”.

„A gyermekjogi hálózatok és a gyermekeket képviselő nem kormányzati szervezetek kapjanak szerepet a nemzeti és európai politikák kidolgozásában” – áll a szövegben. A képviselők azt is szeretnék, hogy – a többi emberi jogi szervezethez hasonlóan – a gyemekekkel foglalkozók is legyenek jogosultak uniós támogatások elnyerésére.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.