Nagyvilág

Irán nem tart a Biztonsági Tanácstól

Iránnak joga van a nukleáris technológia kifejlesztéséhez, és e jogának érvényesítésétől az sem tántoríthatja el, ha ügyét - esetleges szankciók elfogadása érdekében - az ENSZ Biztonsági Tanácsa elé utalják - jelentette ki Mahmúd Ahmadinezsád iráni elnök.

“Ha ezzel a lépéssel le akarják rombolni az iráni nép jogait, nem fog nekik sikerülni” – mondta az elnök egy sajtóértekezleten, amikor az Európai Unió azon kezdeményezéséről kérdezték, amellyel Teheránt a világszervezet vezető testülete elé készül citálni feltételezett atomfegyver-programja miatt.

Ahmadinezsád változatlanul ragaszkodott azon állításhoz, hogy országa nem akar szert tenni nukleáris fegyverre. “Többször elmondtuk már, hogy az iráni népnek nincsen szüksége nukleáris fegyverekre. Mi egy civilizált nép vagyunk. Azoknak van szükségük fegyverekre, akik minden problémát erővel és megfélemlítéssel akarnak rendezni” – hangoztatta.

“Az atomsorompó-szerződés értelmében minden tagállamnak joga van nukleáris technológiára szert tenni. Ezeket a jogokat semmilyen ürüggyel vagy stratégiával nem lehet elbitorolni, mint ahogy az ellenőrzések sem akadályozhatják meg gyakorlásukat” – fűzte hozzá az iráni elnök.

Ahmadinezsád szerint a nyugati hatalmak annak ellenére vonják kérdőre országát, hogy példátlan ellenőrzéseikkel sem tudták a legkisebb bizonyítékot felhozni ellene.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik