Nagyvilág

Az USA napirenden tartja Irán megtámadását

Az iráni nukleáris program felújítása után az USA a katonai beavatkozást sem zárja ki teljes mértékben Teheránnal szemben. Bár Washington egyelőre nem tervez semmifajta támadást Irán ellen, a „katonai opció" naprenden marad – jelentette ki Scott McClellan, a Fehér Ház szóvivője.

McClellan mindezt azt követően mondta, hogy Teherán feltörte több nukleáris létesítményének pecsétjeit, jelezve, hogy kutatási célokból folytatni kívánja az urándúsítást. A szóvivő hozzátette: országa arra törekszik, hogy Irán és a nemzetközi közösség vitáját békés eszközökkel rendezzék, azonban „semmifajta opciót” nem lehet kizárni. Ennek kapcsán emlékeztetett George Bush elnök korábbi nyilatkozatára, amely szerint „Irán nem Irak”.

Az Egyesült Államok – több más nyugati országgal együtt – régóta azzal vádolja Iránt, hogy az atomenergia békés célú hasznosításának ürügyén valójában nukleáris fegyver kifejlesztésére törekszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik