Nagyvilág

Újabb áldozat vallott a CIA emberrablásairól

Újabb guantánamói rab vallomása erősítette meg az amerikai Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) „illegális emberrablási módszerét". Az Amnesty International (AI) által idézett áldozat egy 35 éves újságíró, aki az al-Dzsazíra arab hírtelevíziónál dolgozott.

A 34 éves jemeni férfi leírta, hogy Egyiptomban rabolták el, majd vélhetően az azerbajdzsáni Bakun keresztül Afganisztánba, és végül Guantánamóra szállították. Üzleti úton tartózkodott Egyiptomban, amikor 2002 szeptemberében fogságba ejtették. Ezt követően Afganisztánban 5 börtönben 2 éven át tartották fogva az amerikaiak. Egy 20 férőhelyes repülőgépen bilincsbe verve, bekötött szemmel és felpeckelt szájjal szállították Guantánamóra.

A rab beszámolt róla: miután 2002. június 13-án Guantánamóra szállították, három hónapon át a kihallgatások többségének alkalmával megverték, és arra akarták kényszeríteni, hogy azt vallja: az al-Dzsazíra és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat kapcsolatban áll egymással. Őt is kutyákkal félemlítették meg, és sértegették származása miatt. Egyszer egy lépcső tetejéről lökték le, majd nyolc hónapon keresztül magánzárkában tartották. Azokat a gyógyszereket, amelyeket 1998-ban kialakult gégerákja miatt szednie kellett volna, nem kapta meg.

Az első rabok 2002. január 11-én érkeztek Guantánamóra, annak a küzdelemnek a keretében, amelyet az Egyesült Államokat 2001. szeptember 11-én ért terrortámadásokat követően Washington indított a terrorizmus ellen.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik