Nagyvilág

63 újságírót öltek meg tavaly

Az elmúlt évtized legvéresebb éve volt 2005 az újságírók számára: 63 újságíró és 5 segítőtársuk vesztette életét hivatása gyakorlása közben világszerte, ez több, mint az elmúlt 10 évben bármikor.

A Riporterek Határok Nélkül (RSF) elnevezésű nemzetközi szervezetadatai szerint az összegzés szerint a média szempontjából továbbra is Irak volt a legveszélyesebb, ugyanúgy, mint 2003-ban és 2004-ben. A tavalyi esztendőben 24 újságíró és 5 segítőjük vesztette itt életét. Irak mellett a Fülöp-szigetek, Libanon, a Kongói Demokratikus Köztársaság, Mexikó, Oroszország és Fehéroroszország áll az újságírói szempontból legveszélyesebb helyek listájának élén.

A nemzetközi szervezet a gyilkosságok mellett több mint ezer olyan esetről tud, amikor újságírókat támadtak, vagy fenyegettek meg. Bangladesben és Nepálban például mindennaposak az ilyen agresszív akciók. Egyiptomban és Azerbajdzsánban pedig különösen gyakran érte támadás az újságírókat az ottani választások időszakában – szögezi le az RSF, amely tavaly megkapta a világ egyik legtekintélyesebb emberi jogi kitüntetését, az Európai Parlament által adományozott Szaharov-díjat.

A jelentés szerint 2005-ben 125 újságíró sínylődött börtönökben hivatása miatt a világ különböző országaiban. A legtöbben Kínában (32) és Kubában (24) “ültek”, de rossz a helyzet Etiópiában (17) és Eritreában (13) is. Emellett a szervezet 70 olyan ellenzékiről tud, akiket az interneten terjesztett nézeteikért börtönöztek be: ezt a listát szintén Kína vezeti, 32 fogva tartott személlyel.

Végül az RSF szerint 2005-ben az előző évhez képest 60 százalékkal, 622-ről több mint ezerre nőtt a cenzúrázott esetek száma. Ezt a módszert leginkább Nepálban alkalmazzák (az összes ilyen eset fele itt történt), de gyakori a cenzúra Kínában, Fehéroroszországban és Közép-Ázsiában is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik