Nagyvilág

Bush még nem látja az iraki győzelem időpontját

Egyelőre nem lehet meghatározni a győzelem és az amerikai csapatok kivonásának végső időpontját – mondta Bush szerdai beszédében, melyben először próbálta meggyőzni az amerikaiakat arról, hogy terve van az iraki csapatkivonásra.

George Bush szerdai beszédéban offenzívát indított egyre népszerűtlenebb és egyre inkább bírált iraki háborúja védelmében, egyúttal 35 oldalas jelentést tett közzé Nemzeti stratégia az iraki győzelemhez címmel. Az elnök a Maryland-i haditengerészeti akadémián mondott beszédében az iraki háborúval kapcsolatos álláspontját népszerűsítette – írja a BBC.

Az elnök néhány napja Texasban már megígérte, hogy parancsnokaira fog hallgatni a csapatkivonás kérdésében. Mint mondta, ha a parancsnokok szerint az irakiak most már fel vannak készülve, hogy nagyobb felelősséget vállaljanak a biztonságért, és így az amerikai erők egy része hazatérhet, akkor követni fogja a tanácsot.

Bush retorikájának megváltozása nem véletlen. Az AP-Ipsos novemberi közvélemény-kutatása szerint jelenleg az amerikaiak 62 százaléka ellenzi Bush Irak-politikáját, az iraki beavatkozás mellett pedig csak 37 százalékuk állt ki, szemben a májusi 43 százalékkal.

A győzelem idő kérdése

Egyetlen háborút sem sikerült megnyerni egy menetrend szerint – hangsúlyozta Bush, majd kijelentette, hogy az Egyesült Államok biztosra veszi iraki győzelmét, de ahhoz időre van szükség. Növekvő számban képeznek ki és fegyvereznek fel iraki erőket, felállt az iraki demokratikus kormány, az iraki gazdaságot újjáépítik, és az amerikai polgári és katonai jelenlét Irakban változni fog, mihelyt a feltételek javulnak – olvasható a jelentésben.

Jelenleg mintegy 160 ezer amerikai katona állomásozik Irakban. A Pentagon eddig nem kötelezte el magát semmilyen különleges kivonulás mellett a jövő évre vonatkozóan, azon a már bejelentett terven kívül, hogy visszavonja az idei őszi választásokra kivezényelt 28 ezer főnyi pótlólagos katonai erőt.

A három iraki „ellenség”

Az elnök által ismertetett dokumentum három kategóriája szerint az Egyesült Államok iraki “ellenségei” közé tartoznak azok, akik elutasítják a demokratikus reformokat, azok, akik hűek Szaddám Huszein megbuktatott diktátorhoz, valamint a terroristákat és az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet által ösztönzött más erők. A biztonság fenntartása céljából az Egyesült Államok több mint 212 ezer iraki katona kiképzésében segített a jelentés szerint – 2004 szeptemberében az iraki erők létszáma még csak 96 ezer volt.

Jelenleg több mint 120 katonai és rendőrségi zászlóalj már részt vesz a harcban, szemben a 2004 augusztusi öttel. Ezekből a zászlóaljakból több mint 80 küzd a koalíciós erők oldalán, és több mint 40 másik vezető szerepet visz a harcokban. A dokumentum szerint azonban megmaradtak a többszörös kihívások. Semlegesíteni kell minden olyan támogatást, amelyet olyan országok nyújtanak a terroristáknak vagy felkelőknek, mint Szíria vagy Irán.

Aggodalomra ad okot – hangsúlyozza a jelentés -, hogy egyes iraki erők olyan milíciaként működnek, amelyek a többségi síitákat támogatják és a Szaddám Huszein egykori fő támaszát jelentő kisebbségi szunnitákat támadják. A heves harcok a főként síitákból álló iraki biztonsági erők és a többnyire szunnita felkelők közt elmélyíthetik a kulturális megosztottságot az iraki nemzeten belül, és polgárháborúhoz vezethetnek – mutat rá a jelentés.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik