Visszavágás?
Dick Cheney amerikai alelnök vitriolos kirohanást intézett ellenzéki politikusok ellen, akik azzal vádolják a Bush-kormányzatot, hogy az iraki inváziót megelőző időszakban visszaélt a hírszerzési információkkal. Cheney a bírálókat opportunistáknak nevezte, akik cinikus és ártó hazugsággal akarnak politikai előnyre szert tenni. John Kerry demokrata szenátor azzal vágott vissza, hogy nehéz lenne olyan kormányzati tisztségviselőt találni, akinek Cheneynél kevesebb a hitele Irak ügyében.
A legfelsőbb bíróság nemrég megüresedett posztjára Bush és Cheney még közösen jelölte Harriet Miers jogásznőt, ám a jelölt még a szenátusi meghallgatás előtt visszalépett, mivel a republikánusok konzervatívabb szárnya mégsem volt hajlandó támogatni őt. Minderről Cheney csak másodkézből értesült. Ahogy a Capitolium Hillen költségvetési kérdésekben vitázó republikánus képviselők sem látták feltűnni Cheneyt, mivel az alelnök éppen fácánvadászaton volt Dél-Dakotában.
A párt és Cheney
Ráadásul a párt is mintha önálló életet kezdett volna élni: Cheney legnagyobb nyomására sem emelték ki a CIA-t abból a törvénycsomagból, melyben az amerikai fegyveres szervezeteknek egységesen megtiltják kínzás alkalmazását a hadifoglyokon. Az egységes törvénytervezet előterjesztője pedig éppen John McCain republikánus szenátor volt, aki Dick Cheney legnagyobb ellenlábasa a kínzásra vonatkozó tilalmak ügyében. Az arizonai politikus egyike azon kevés szenátoroknak, akik hadifogolyként túlélték a vietnami borzalmakat.
Nem véletlen tehát, hogy McCain öt év Hanoiban eltöltött hadifogsággal és igen sok veterán támogatásával a háta mögött olyan autentikus forrásként jelent meg republikánus körökben, aki képes a mindenhatónak hitt Cheney alelnöknek is megálljt parancsolni. Így aztán rövid időn belül két meglepő vereséget is begyűjtött Cheney, és ezzel még korántsem volt vége rémálmainak: az egyszerű politikai csatározások mellett ügyészek és vizsgálóbizottságok szimatoltak egyre hevesebben Cheney körül: az alelnök hivatalából kiszivárogtatott források alapján buktattak le ugyanis egy CIA-ügynököt, akinek férje hazugságnak nevezte azt az állítást, hogy Iraknak tömegpusztító fegyverei lettek volna.
A (törvénytelen és veszélyes) bosszú talán édesnek tűnhetett első pillanatban, csakhogy nemsokára kiderült: a titkos ügynök személyazonosságát Cheney stábfőnöke fedte fel újságírók előtt. A Plamegate-ként elhíresült ügyben immáron a vádhatóság vette „szárnyai” alá a stábfőnököt, aki vallomásaival Cheney számára még igen kínos perceket szerezhet. A tömegpusztító fegyverek meglétének valóságtartalmát vizsgáló bizottság nemrégiben szintén Cheneyt nevezte meg az iraki háborúba való belépés első számú bűnösének, ráadásul a közvélemény-kutatások szerint az amerikaiak 70 százaléka gondolja úgy, hogy az iraki háborúba való belépés Cheney „műve”. Az alelnök népszerűsége 20 százalék alá csökkent.
Végtelen történet?
Mindezek következtében az utóbbi két hónapban elemzők egyre gyakrabban vetik fel a kérdést, vajon Bush mikor veszíti el alelnökébe vetett bizalmát és áldozza fel egyik legnagyobb befolyással bíró bajtársát, sokan találgatják, meddig van türelme várni az elnöknek, hogy eltűnjenek a viharfelhők Cheney feje fölül. Az amerikai elnök ugyanakkor annak ellenére nem fog elhamarkodottan dönteni alelnöke sorsáról, hogy saját népszerűségvesztéséhez nem kis mértékben hozzájárult alelnöke is. Az elhúzódó háború, a kínzások, a tömegpusztító fegyverek létére utaló egyértelmű bizonyítékok hiánya és az egyre csak növekvő költségvetési kiadások sok republikánus szavazót is megingattak. Közülük is igen sokan Cheneyt látják a gondok legfőbb okának.
Nos, az alelnök, aki idősebb Bush kabinetjében, a Golf-háború alatt védelmi miniszter, ifjabb Bush első ciklusa alatt pedig az Egyesült Államok alelnöke lett, valóban sokat tett azért, hogy kivívja magának az Egyesült Államok mindenkori legbefolyásosabb alelnöke címet. Bush egyik legközvetlenebb bizalmasára a világpolitikai kérdésekben sokkal inkább hallgatott, mint külügyminiszterére – legalábbis amíg ez utóbbi posztot Colin Powell látta el. A második Bush-ciklusban külügyminiszterré avanzsált korábbi tanácsadó, Condolezza Rice ugyanis már eleve sokkal kevesebb teret enged Cheneynek, mint elődje.
A The Observer című brit lap elemzője szerint Bush legközelebbi bizalmasai közül jelenleg inkább Rice tanácsait hallgatja szívesebben, mint a – talán csak átmenetileg – kényelmetlenné váló alelnök mégoly nagyszerű eszmefuttatásait. Hogy Cheney hol is folytatja majd pályafutását, az a következő időszak nagy kérdése lesz minden bizonnyal, ám elemzők egy dologban egyetértenek: a Plamegate végkimenetele nagyban befolyásolhatja majd Bush alelnökének további sorsát is. Bush mindesetre az utóbbi hónapokban többször elgondolkozhatott már azon, milyen is lenne az élet Cheney nélkül.
