Nagyvilág

Lopott laptop bizonyítja Irán atomfegyverprogramját?

Az amerikai titkosszolgálatok új bizonyítékokat találtak Irán nukleáris ambícióira. Egy ellopott laptopon több mint ezer oldalnyi terhelő iratot találtak - adta hírül a New York Times. Értesüléseiket az amerikai kormány csak részben erősítette meg.

A New York Times nevű amerikai napilap tudósítása szerint az amerikai titkosszolgálat munkatársai július közepén Bécsben találkoztak a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) egyik képviselőjével, akivel ismertették egy ellopott iráni laptop memóriájában talált adatokat. A lapotopon számítógépes szimulációkat és kísérletekről szóló jelentéseket tároltak. Az iráni kormány visszautasította a „nevetséges” sajtóértesüléseket.

A találkozó résztvevőire hivatkozva az újságban közölték, hogy Iránban már régóta fáradoznak atom-robbanófej gyártásán. Irán korábban cáfolta, hogy robbanófejet gyártanának a Sahab-3 nevezetű ballisztikus rakétának, amely hatótávolsága izraeli célpontokat is lehetővé tesz. A Times újságírójának kérdésére az amerikai külügyminisztérium egyik főosztályvezetője megerősítette, hogy létezik a lopott laptop, de további információkat nem árult el.

A Times azonban megszólaltatott olyan külföldi elemzőket is, akik a titkos információkat tároló laptop létét kétségbe vonták, mivel az amerikai kormány nem szolgált konkrét bizonyítékokkal róla. Valamint felhívták a figyelmet, hogy bár az amerikai kormány Irak megtámadása előtt is azt állította, hogy tömegpusztító fegyverek vannak az arab állam birtokában, végül egyet sem találtak lerohanása után.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik