Nagyvilág

Az al-Kaida megfenyegette a brit királynőt

Aiman el Savahiri, az Al-Kaida egyik egyik vezetője az iszlám egyik legnagyobb ellenségének nevezte II. Erzsébet angol királynőt azon a videófelvételen, melyen az terrorszervezet a júliusi londoni bombamerényletet magára vállalta – adta hírül a Sunday Times nevű angol újság.

Savahiri a felvételen azokat a Nagy-Britanniában élő iszlám vezetőket figyelmeztette beszédében, akik a királynő kívánalmai szerint dolgoznak, aki pedig az anglikán egyház feje. Az újság szerkesztősége – saját bevallásuk szerint – egy 27 perces videófelvételhez jutott, amelyen többek között az egyik feltételezett londoni merénylő is nyilatkozik. A felvétel egyes részeit az al-Dzsazíra arab televízió is levetítette.

Az újság úgy tudja, az angol titkosszolgálat megerősítette II. Erzsébet védelmét. Egy magas rangú brit tisztségviselő is megerősítette az újságnak az értesüléseiket, hogy a királynőt valóban megfenyegették.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik