Nagyvilág

Autókat gyújtottak fel Berlinben is

Egyelőre vizsgálják, van-e kapcsolat a berlini gyújtogatások és a franciaországban több mint tíz napja tartó zavargások között.

Öt személyautót gyújtottak fel hétfőre virradó éjjel Berlinben, a hatóságok államigazgatási eljárás keretében vizsgálják az ügy hátterét. Az öt gépkocsi a központi fekvésű Tiergarten kerület Moabit nevű részében lobbant lángra, öt különböző utcában, hajnali 1 és 3:30 óra között. Moabitban főként szegényebb családok laknak, közöttük viszonylag magas a külföldiek (törökök, arabok) aránya.

A vizsgálat arra is irányul, vajon a berlini gyújtogatásoknak közük van-e a Franciaországot elárasztó utcai erőszakhullámhoz – közölte egy rendőrségi szóvivő.

Néhány nappal korábban hat autót gyújtottak fel ismeretlenek egy éjszaka Bréma Huchting negyedében – jelentette vasárnap az ARD német televízió teletext szolgálata. Ezen kívül egy iskolaépületben is tűz keletkezett, a brémai rádió legkevesebb 40 ezer euróra becsülte a kárt. Ez esetben is vizsgálják az illetékesek
, hogy vajon a franciaországi gyújtogatók találtak-e követőkre Németországban.

Páriszból indult

A franciaországi zavargások – melyk azóta több vidéki régióra is átterjedtek – másfél héttel ezelőtt, csütörtök este kezdődtek a 28 ezres lélekszámú, többségében afrikai bevándorlók által lakott Clichy-sous-Bois-ban azután, hogy a rendőrség által betörés miatt üldözött fiatalokat halálos áramütés érte egy trafóházban, ahol menedéket kerestek. A hivatalos szervek tagadják, hogy üldözték volna a három fiatalt, akik közül kettő életét vesztette, társukat pedig súlyos állapotban szállították kórházba.

A környék az itteni erőszak miatt egyébként is rossz hírű, a második és harmadik generációs fiatalok közt igen nagy a munkanélküliség, sikertelen beilleszkedési kísérletük a társadalomba diszkriminációt és kirekesztettséget szült.

A zavargások 11 napja alatt 3500 járműt gyújtottak fel, és több mint 800 személyt állítottak elő.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik