Nagyvilág

Késik az iraki alkotmány, megalakult a koalíció

Irakban választási koalíciót hoztak létre a szunnita és siíta erők a december 15-én tartandó parlamenti választásokra. A kormány a szombati népszavazás óta még nem hivatalos alkotmány életbelépéséig marad hatalmon.

A szombati népszavazáson mintegy 10 millió iraki, a választásra jogosultak közel 65 százaléka vett részt. A végeredmény legkésőbb keddre várható, de feltételezhető, hogy az iraki választópolgárok többsége az alkotmány mellett szavazott. Ez esetben még az év vége előtt megalakul az új iraki kormány, és a parlament kijelöl egy bizottságot az alkotmányterv szövegének esetleges módosítására, amit szintén népszavazásra bocsátanak majd. Ellenben ha az alkotmányt nem fogadják el, a jelenlegi parlamentet feloszlatják, és új nemzetgyűlést választanak Irakban, ugyancsak legkésőbb december 15-én. Ez esetben ugyanúgy még az év végéig meg kell alakulnia az új iraki kormánynak – írja a BBC.

A decemberi népszavazásra létrejött választási koalíció a politikai paletta közepén elhelyezkedő erőt kíván létrehozni a vallási szempontok szerint megosztott országban – mondta Ijád Allávi volt iraki kormányfő, a koalíció vezetője. Olyan politikai tömböt szeretnénk létrehozni, amely egyesítené az országot és megóvná az embereket a szektás vallási küzdelmektől. Az új tömörülés elősegítheti, hogy Allávi visszatérjen a politikai színtérre. A világi síita politikus 2004. áprilisában, Irak szuverenitásának visszaadása után került az új iraki átmeneti kormány élére, de a januári parlamenti választások után távozni kényszerült a hatalomból.

Előfordulhattak csalások


Bár az alkotmányról szóló referendum pontos eredménye még nem ismert, egyes szunnita vezetők máris kételkednek a népszavazás tisztaságában. Közlésük szerint a rendőrök urnákat loptak el azokon a vidékeken, ahol vélhetően az alkotmány ellenzői vannak többségben. A szunniták azt is elmondták, hogy másutt több szavazócédulát találtak, mint amennyi a bejegyzett választópolgár. Sajtóértesülések szerint a déli síita és az északi kurd körzetekben az alkotmány támogatottsága egyes választóhelyeken elérte a 97-98 százalékot.

Az iraki alkotmányról szóló népszavazás szempontjából sorsdöntők lehetnek a vegyes lakosságú Ninive és Bakuba környékén leadott voksok. A tartományi választási bizottság jelentése szerint ezeken a vidékeken a szavazók több mint hetven százaléka támogatta az új iraki alaptörvényt, ami elég valószínűtlennek tűnik. A választási bizottság hivatalosan nem tett említést semmiféle csalásról, de ellenőrzik az egyes urnák tartalmát, vagyis szúrópróbaszerűen újraszámolják a szavazatokat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik