Nagyvilág

Már nem kutatnak túlélők után Pakisztánban

Elkezdik bulldózerekkel eltakarítani a romokat. A segélyszervezetek a távozásra készülnek. A túlélők a kemény himalájai télre készülnek.

Az iszlámábádi rendőrség pedig bűnügyi eljárást kezd a rengés miatt a fővárosban összedőlt toronyház építői ellen. Közben a nemzetközi kutató és mentőcsapatok elkezdték a készülődést az országból való távozásra, a kimerültség határán lévő segélyszervezeti alkalmazottak pedig tömegével temetik el a halálos áldozatokat, és menekülttáborokat alakítanak ki a több millió hajléktalanná vált pakisztáni számára, mielőtt beállna a kemény himalájai tél.

Azok a túlélők – mintegy kétmilliónyian – akiknek lakhelye romba dőlt, már a hatodik éjszakát töltötték a szabadban, vagy szerencsés esetben sátorban. Egész éjjel érkeztek a segélyszállító repülőgépek egy Iszlámábád melletti repülőtérre, köztük a NATO-nak egy olyan gépe, amely nyolc tonnányi takarót, sátrat és hálózsákot vitt Szlovéniából.

A szombati rengés pakisztáni halálos áldozatainak száma becslések szerint több mint 35 ezer. India 1350 halottról tett jelentést Kasmírnak a hozzá tartozó részéből. Szikandar Hajat, az iszlámábádi rendőrség vezetője bejelentette, hogy bűnügyi eljárást indítanak annak a fővárosi tízemeletes toronyháznak a tervezői, építői és karbantartói ellen, amely összedőlt a földrengésben, és maga alá temetett 40 lakót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik