Külföld

Hatalomváltás Norvégiában

admin
admin

2005. 09. 13. 11:03

Az ellenzéki balközép szövetség nyerte meg a norvég parlamenti választásokat. Kjell Magne Bondevik kereszténydemokrata miniszterelnök keddre virradó éjszaka elismerte vereségét.

A leadott szavazatok 98 százalékának a feldolgozása alapján a választási bizottság közölte, hogy a Jens Stoltenberg vezette Norvég Munkáspárt és két szövetségese előzetes számítások szerint 88 képviselői helyet szerzett a 169 fős stortingban – írja a Frankfurter Allgemeine Zeitung. A most távozó Kjell Magne Bondevik jobbközép koalíciója 81 képviselői helyet kap a parlamentben. A választások egyik legnagyobb nyertese a szélsőjobb Haladó Párt, amelyre 7,4 százalékkal többen szavaztak, mint a legutóbbi voksoláskor. A törvényhozásban 37 helye lesz a pártnak.

Stoltenberg hétfőn este bejelentette, hogy kormánya elsősorban az új munkahelyek létrehozására és az oktatás minőségének a javítására koncentrál.

Bondevik hétfőn este elismerte a vereségét, és azonnal be is jelentette lemondását. A kormányfő népszerűsége az utóbbi időben annak ellenére csökkent, hogy az ENSZ évente végzett kimutatása szerint kormányzása óta rendre Norvégia vezette azon országok jegyzékét, ahol a legjobb az életminőség.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.