Nagyvilág

Kolera és erőszakos kiürítés New Orleansban

A polgármester kiadta a parancsot New Orleans erőszakos kiürítésére miközben a CNN jelentése szerint már öt ember halálát okozta a kolera.

Ray Nagin, New Orleans polgármestere helyi idő szerint valamivel kedd éjfél előtt adta ki az utasítást a rendfenntartó szerveknek és a katonaságnak a maguktól távozni nem hajlandó New Orleans-i lakosok erőszakos eltávolítására.

Közben a CNN amerikai hírtelevízió arról számolt be, hogy kolera okozta öt ember halálát New Orleansban a szeméttel, ürülékkel és olajjal fertőzött víz miatt, amely még mindig beborítja a város 80 százalékát. Az egészségügyi hatóságok már többször figyelmeztettek, hogy az árvíz szennyezettsége miatt emésztőrendszeri és légzőszervi betegségek, járványok kitörésével kell számolni.

Részben emiatt kerül sor a még a városban maradt lakók eltávolítására, ha kell erőszakkal is. A washingtoni kormány egészségügyi szükséghelyzetet hirdetett ki a Mexikói-öböl egész amerikai partvidékére a járványok elterjedésének megelőzésére.

Kedden már rendőrök és mentők közös járőrei rótták a várost, igyekeztek felkutatni a házukban elrejtőzött embereket, és megpróbálták meggyőzni őket, hogy jobb ha mielőbb önként távoznak.

Arra ösztönözzük az embereket, hogy menjenek el, mielőtt a hadsereg veszi a kezébe az ügyet, mivel a katonák nem fognak kesztyűs kézzel bánni velük – mondta az egyik rendőr. A hatóságok szerint még mindig ezrek vannak New Orleansban.

George Bush amerikai elnök 40 milliárd dollárt szándékozik kérni a kongresszustól a Katrina hurrikán károsultjainak a megsegítésére és az újjáépítésre törvényhozási források szerint. Az elnök kedden tanácskozást tartott a kongresszus vezetőivel.

A törvényhozás négy nappal korábban sürgősséggel már jóváhagyott 10,5 milliárd dolláros áthidaló összeget a folyó kiadások fedezésére.

A mentési és segélyezési műveletek a katasztrófa sújtotta térségben jelenleg naponta több mint 500 millió dollárt emésztenek és a költségek folyamatosan növekednek.

Kormányzati források szerint a második kérés is csak hézagpótló intézkedés lesz csupán addig, amíg átfogó becslés készül az igényekről. A szövetségi kormánynak a természeti csapással kapcsolatos költségei várhatóan meghaladják a 100 milliárd dollárt, vagyis a többszöröse lesz annak, amely bármely más korábbi természeti csapásnál felmerült.

Harry Reid, a szenátus demokrata párti kisebbségi frakciójának a vezetője szerint a katasztrófa következményeinek a felszámolására fordított szövetségi kiadások összességében elérhetik a 150 milliárd dollárt is. Reid a kormányzati késlekedést bírálva olyan független bizottság felállítását követelte, amely a 2001. szeptember 11-ei egyesült államokbeli terrortámadásokat kivizsgáló testülethez lenne hasonló.

Bush amerikai elnök kedden közölte, hogy a hurrikán okozta természeti csapásra adott szövetségi válasz ügyében ő fog vizsgálatot vezetni annak kiderítésére, hogy a kormány mit tett jól és mit rosszul. A független bizottság megalakításának a javaslatát azzal utasította el, hogy most nincs idő a bűnbakkeresésre.

A louisianai Saint Gabriel kisváros egy csarnokában 5000 holttest befogadására alkalmas halottasházat rendeztek be, ahol mintegy százan végzik váltott műszakban az azonosítást. Az eddigi hivatalos számadatok szerint néhány száz halottról tudnak.

A becslések szerint több mint fél millió ember vált hajléktalanná és csaknem százezerre tehető azoknak a száma, akik a káoszban eltűnt hozzátartozóikat keresik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik