Nagyvilág

Ezrek is meghalhattak New Orleansban

Százak, de valószínűleg ezrek veszthették életüket New Orleansban a város polgármestere szerint. Ray Nagin szerint még sok holttest lehet a vízben vagy az elárasztott padlásokon.

A washingtoni kormány közegészségügyi szükségállapotot vezetett be szerdán a Mexikói-öböl partvidékén, élelmiszer, gyógyszer és ivóvíz szállítmányokat indított gyorssegélyként a Katrina hurrikán áldozatainak a térségbe. New Orleans polgármestere, Ray Nagin szerdán úgy nyilatkozott, hogy sok holttest lehet a vízben vagy az elárasztott házak padlásain. Kérdésre válaszolva hozzátette, hogy legkevesebb százak, de inkább ezrek veszthették életüket. A városban szerdán megállt a víz emelkedése, mivel kiegyenlítődött a Pontchartrain tó vízszintjével.

Járványveszély

A közegészségügyi szükségállapotot bejelentő Michal Chertoff belbiztonsági miniszter Washingtonban hangsúlyozta, hogy a természeti csapás által sújtott területeken változatlanul nagyon veszélyes a helyzet.

Michael Leavitt egészségügyi miniszter a járványveszélyre figyelmeztetve arra intette az embereket, hogy ne igyanak forralatlan vizet. Norman Mineta szállítási és közlekedési miniszter közölte, hogy az áramhiány pótlására generátorokat szállítanak a térségbeli kőolajvezetékek szivattyúállomásaihoz, hogy ismét beindíthassák a kőolaj kitermelését a Mexikói-öbölben.

Az üzemanyag-hiány enyhítése végett, amint azt Stephen Johnson, a környezetvédelmi hivatal elnöke közölte, szeptember 15-ig hatályon kívül helyezték a benzinre és a gázolajra vonatkozó környezetvédelmi normákat mind az ötven szövetségi államban.

New Orleansban a hatóságok szerdán elhatározták az egész város kiürítését, az ott rekedt emberek evakuálását, amit szerdán a Superdome stadion kiürítésével már meg is kezdtek. A több mint tízezer embert ötszáz busz viszi New Orleansból az 560 kilométerre levő Houstonba, ahol az év végéig, de szükség esetén tovább is a hatalmas méretű fedett baseballstadion, az Astrodome nyújt nekik hajlékot Rick Perry texasi kormányzó szerdai bejelentése szerint.

Fosztogatnak

New Orleansban egyre súlyosabb méreteket öltenek a fosztogatások, van ahol élelmiszert zsákmányolnak, de ruhaboltba és ékszerüzletbe is betörtek, és kirámolták az egyik Wal-mart áruház lőfegyver részlegét is. Az utcákon fegyveres bandák jelentek meg. Egy lövöldözésben egy rendőr és egy fosztogató megsebesült.

A patinás óvárosi francia negyedben is ellenőrizhetetlenné vált a helyzet, a gazdátlan boltok szabad prédát jelentenek a csőcseléknek. Kathleen Blanco louisianai kormányzó több embert kért a Fehér Háztól a mentési és evakuálási erőfeszítésekhez, hogy a Nemzeti Gárda a fosztogatók megfékezésére, az összeomlott közrend helyreállítására összpontosíthassa figyelmét.

Válságtörzs a magyarokért

New Orleansben és környékén mintegy száz magyar állampolgár rekedhetett, de többségük időközben már eltávozott onnan Gergatz István New Orleans-i tiszteletbeli magyar konzul szerint, akit az MTI telefonon ért el. Közölte, hogy már csak két magyarról tud, aki még mindig a városban vannak. A Mississippi állam katasztrófa sújtotta parti sávjában élő magyarokról egyelőre nincs híre.

A tiszteletbeli konzul és a washingtoni magyar nagykövetség minden lehetséges eszközzel megpróbál kapcsolatba lépni a hurrikán sújtotta körzetekben rekedt magyarokkal, hogy a segélynyújtó központokhoz irányítsák őket. A legnagyobb gondot a távközlés bénultsága jelenti, a térségben szinte lehetetlen telefonálni, nincs villanyáram, nem tudják feltölteni a mobiltelefonokat sem – közölte az MTI-vel Simonyi András washingtoni magyar nagykövet.

Elmondta, hogy a nagykövetségen 24 órás szolgálatot teljesítő válságtörzs alakult. Simonyi azt kéri, hogy a bajba jutott magyar állampolgárok próbálják meg felvenni a kapcsolatot a washingtoni nagykövetséggel vagy a New York-i konzulátussal, de adott esetben bármely EU-állam nagykövetségével, ha segítsége szorulnak. A nagykövetség kapcsolatban áll az amerikai külügyminisztérium válságtörzsével és az amerikai vöröskereszttel is.

Áldozatok Mississippiben is

A dühöngő szélvihar és a partra zúduló nyolc méteres tengeráradat különösen nagy pusztítást végzett Mississippi államban, ahol a legújabb adatok szerint 110 ember vesztette életét. Vízen és a levegőben nagy erővel folyik a kutatás a túlélők után, mivel még mindig százak, vagy akár ezrek lehetnek a víz fogságában.

“Csak azt tudom elképzelni, hogy így nézhetett ki Hirosima 60 évvel ezelőtt” – jegyezte meg Haley Barbour, Mississippi állam kormányzója egy helikopteres szemleút után. Az amerikai történelem legdrágábbnak ígérkező mentési művelete van kibontakozóban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik