Nagyvilág

Több száz áldozata is lehet Katrinának

A hatóságok szerint a több százat is elérheti a Katrina hurrikán által okozott pusztítás során elhunytak száma. New Orleansban eközben fosztogatnak, a város egyes részein a statáriális állapothoz hasonló szigorúságú rendszabályokat vezettek be.

A városban folyamatosan újabb területekre terjedt ki a víz, amelynek a szintje egyre emelkedik, és már a francia negyedet fenyegeti. New Orleans egyes részein, így a karneváli felvonulásokról híres Canal Streeten fosztogatások voltak. Az érintett területeken állig felfegyverzett rendőrök cirkálnak.

George Bush nyári szabadságát két nappal lerövidítve szerdán visszatér Washingtonba, hogy figyelemmel kísérje a Katrina hurrikán kárvallottjainak megsegítését célzó szövetségi kormányzati erőfeszítéseket. Az amerikai elnök kijelentette: „Sok munka vár ránk.”

A tízezer embernek menedéket nyújtó Superdome stadiont méteres víz veszi körül. Az ott táborozók ellátása egyre nagyobb gondot jelent. Kathleen Blanco, Louisiana állam kormányzója úgy nyilatkozott, hogy sok ember vesztette életét a hurrikán átvonulásakor, de számot nem mondott. Közölte, hogy eddig 700 embert mentettek ki a víz fogságából. Sokan 24 órán át vártak a mentők megérkezésére a házuk tetején.

A város mindkét repülőtere víz alatt áll. A vezetékes víz több kerületben is alkalmatlan a fogyasztásra, helyenként pedig egyáltalán nincs vízellátás. A telefonkapcsolat sem működik, a vonalak folyamatosan foglaltat jeleznek. Egy kőolajszállító tartályhajó megfeneklett és szivárog.

Ray Nagin polgármester tájékoztatása szerint a város több mint nyolcvan százaléka víz alatt áll. A víz folyamatosan áramlik a város északi határát képező óriási Pontchartrain tóból, amelyek gátja mögött a vízszint rendszerint két méterrel emelkedik a város fölé. A tó valójában egy csaknem zárt óriási tengeröböl, amelynek a gátja hatvan méter hosszan átszakadt. A hatóságok azt tervezik, hogy helikopterről ledobott homokzsákokkal tömik be a rést. Nem kizárt, hogy másutt is átszakadhatnak a gátak. A város el nem árasztott részeit szivattyúk tartják szárazon, hétfőn azonban megszűnt az áramszolgáltatás.

A hatóságok a városba vezető két fő közlekedési útvonalon megállítják és visszafordítják a hazafelé induló embereket, akik a hétvégén, az evakuálás elrendelése nyomán menekültek el New Orleansből.


A fosztogatások miatt a város két kerületében a statáriális állapothoz hasonló szigorúságú rendszabályokat vezettek be, állig felfegyverzett rendőrök cirkálnak a területen.


Az érintett államokban mozgósították a Nemzeti Gárdát, az amerikai Vöröskeresztet is önkéntesek ezrei segítik a mentési munkálatokban.

A kaotikus helyzetet tovább rontja, hogy Louisiana és Mississippi államok déli részén nem működnek a telefonok, jórészt a mobiltelefonok is némák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik