Külföld

Megfulladtak a ciprusi gép utasai

admin
admin

2005. 08. 15. 18:09

A vasárnapi 121 áldozatot követelő légi katasztrófa áldozatai már a becsapódást megelőzően halottak lehettek, állítják az ügyben vizsgálatot végző szakértők - írja a BBC.

A légügyi szakemberek most próbálják rekonstruálni, hogy pontosan mi történhetett a ciprusi gépen. A katasztrófa lehetséges okai közt már korábban megállapították, hogy a tragédia a meghibásodott oxigén ellátó rendszer miatt következhetett be.

Prokopis Pavlopoulos a görög belügyminiszter legfrissebb közzététele szerint, a vizsgálatokból úgy tűnik a legtöbb a gépen utazó már a becsapódást megelőzően meghalt. Az elhunytakat vizsgáló Philippos Koutsaftis halottkém az AFP hírügynökségnek elmondta, hogy a legtöbb utas halálát fulladás okozta még a gép földre zuhanása előtt.

Jelentések szerint a gépen 110 ciprusi (köztük 106 görög és négy örmény nemzetiségű), tíz görög és egy német állampolgár (az egyik pilóta) utazott, és a katasztrófát senki sem élte túl. Az áldozatok között volt egy négyéves gyermek is, s más források legalább kéttucatnyi gyermek utasról tettek említést.

A Helios Airways légitársaság, amelynek gépe a katasztrófát elszenvedte, az eset illetve a mai járatainak utasai tiltakozása miatt úgy döntött hétfőn, hogy összes repülőgépe egyelőre a földön marad. A ciprusi közlekedési tárca szóvivője szerint a légitársaság nem a hatóságok, hanem a közvélemény erős nyomására jutott erre az elhatározásra.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.