Külföld

Veszélyben az emberi jogok Nagy-Britanniában?

admin
admin

2005. 08. 11. 07:19

Veszélyeztetik az emberi jogok érvényesülését azok az intézkedések, amelyeket a londoni merényletek nyomán javasolt a brit kormány bevezetni, véli a Human Rights Watch (HRW) nemzetközi jogvédő szervezet.

A megvitatás alatt álló egyes intézkedések tisztán és egyszerűen ellentmondanak Nagy-Britannia vállalt kötelezettségeinek, mások – ha rosszul – fogalmazzák meg őket – azzal fenyegetnek, hogy büntetendőnek minősítik az egyet nem értés kifejezésre juttatásának törvényes formáit, és sértik a vallásszabadságot – közölte szerdán a szervezet.

Tony Blair brit miniszterelnök pénteken ismertetett egy sor adminisztratív intézkedést és törvénytervezetet, amely megkönnyíti egyebek között azon személyek kiutasítását, akik erőszakot hirdetnek, s amelyek értelmében bűncselekménynek minősülne a terrorizmusra bujtogatás.

A HRW szerint ellentmond a brit és a nemzetközi törvényeknek a kiutasítás, ha azzal az illető megkínzását kockáztatják a fogadó országban. Ez a tilalom a jogvédők szerint abszolút érvényű, s nem lehet kivételt tenni még nemzetbiztonsági okokra hivatkozva sem. A Human Rights Watch szerint „súlyosan nyugtalanító” az igazságos jogszolgáltatás alapvető szabályainak meggyengülése, különösen ami az ügyvédhez való jogot és az önkényes letartóztatást illeti. Manfred Novak, a kínzások témájával foglalkozó ENSZ-megbízott kedden szintén bírálta Blair terveit.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.