Nagyvilág

Hatezer rendőr London utcáin

Pontosan négy héttel az 56 áldozatot követelő robbantássorozat és két héttel az azt követő merénlytkisérlet után csütörtökön több mint hatezer rendőrt vezényeltek London utcáira.

A BBC beszámolója szerint ugyan nincs konkrét információ egy újabb támadásról, a tömegközlekedési csomópontokat, vasútállomásokat és kormányzati épületeket fegyveres rendőrök őrzik. A vonatokon és buszokon civilruhás rendőrök vegyülnek az utasok közé.

A fővárosi rendőrség helyettes főnöke, Tarique Ghaffur közölte, hogy a merényleteket követő példátlan rendőrségi művelet miatt lelassult az egyéb nagyobb bűncselekmények, gyilkossági ügyek nyomozása.

Eközben várhatóan ma jelenik meg a bíróságon az első személy a támadásokkal kapcsolatban. Szerdán ugyanis vádat emelt a rendőréség egy 23 éves férfi ellen, a július 21-i londoni merényletkísérletekre vonatkozó információk eltitkolása miatt. A londoni illetőségű Ismael Abdurahman az első személy, aki ellen vádat emeltek a brit fővárosban két hete meghiúsult öngyilkos merényletek kapcsán. A vád szerint olyan információkat titkolt el a hatóságok elől, amelyek elősegíthették volna a merénylők elfogását. A férfinak csütörtökön kell megjelennie a vizsgálóbíró előtt – közölte a rendőrség.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik