Külföld

Saron és a Gázai övezet kiürítése ellen tüntettek Izraelben

admin
admin

2005. 08. 03. 07:22

Tízezrek tüntettek kedd este az izraeli Szderót városában, tiltakozásul a gázai övezeti zsidó telepek küszöbön álló kiürítése ellen.

A Gázai övezet és Izrael határa közelében fekvő településen a megmozdulás szervezői szerint ötvenezren, míg a rendőrség becslése szerint 25 ezren tüntettek. A kivonulás ellenzői ezzel kétségbeesett kísérletet tettek arra, hogy megakadályozzák a 21 gázai övezeti zsidó telep augusztus 17-én megkezdeni tervezett kiürítését. A tüntetők a kivonulást a Bibliában szereplő zsidó területekre vonatkozó izraeli igények elárulásának tekintik, ezért ellenzik a telepek felszámolását. A tüntetők haragjának egyik célpontja Ariel Saron izraeli miniszterelnök volt.

“Az egész nép bízott benned, de Te elárultál bennünket” – hirdette a tömegben az egyik transzparens, amely mögött a kivonulást kezdeményező Saron fényképe volt látható.

A megmozdulás végén a tüntetők elénekelték az izraeli himnuszt, majd autóbuszokkal a Gázai övezet határától 20 kilométerre – a palesztin rakéták hatótávolságán kívül – fekvő Ofakím izraeli városba, hogy ott töltsék az éjszakát. A tüntetés miatt a nap folyamán készültségbe helyezték az izraeli rendőrséget.

Mintegy 15 ezer katonát és rendőrt mozgósítottak, s helyeztek emelt szintű készenlétbe – közölte az izraeli rendőrség szóvivője. A karhatalom feladata az volt, hogy megakadályozza a Szderótban gyülekező telepeseket és a velük rokonszenvezőket abban, hogy bejussanak a gázai övezeti Gus Katif zsidó telepre. Az egyenruhások ezért élőláncot alkottak, s ellenőrzőpontokat állítottak föl a térségbeli utakon.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.