Nagyvilág

Új taktika az al-Kaidától

A támadás jelzésértékű volt: a terroristák azt akarták megmutatni, hogy bárhol, bármit megtehetnek, a biztonsági intézkedések ellenére is – nyilatkozta Tálas Péter biztonsági szakértő a FigyelőNetnek.

A csütörtöki londoni robbantások célja a félelemkeltés volt, hogy az al-Kaida megmutassa: a britek nem tehetnek a terrorizmus ellen semmit. „Meglepett a hír, hiszen ez egy merőben új taktika. Az al-Kaidára eddig nem volt jellemző, hogy ugyanabban a városban egymás után robbantson” – mondta Tálas Péter a FigyelőNetnek. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem Stratégiai és Védelmi Kutató intézetének vezetője ugyanakkor hozzátette, az nem meglepő, hogy ismét a metrót választották célpontul. „A tömegközlekedési eszközök viszonylag rosszul védhetőek, így a terroristák kedvelt robbantási helyszínei. Ez is jelzésértékű” – véli Tálas Péter.

Hangsúlyozta, elképzelhető, hogy az al-Kaida hálózat egy másik, független szervezete volt az elkövető. „Egy-egy nagy robbantás után gyakran egy másik csoport is megkísérli a támadást. Nem véletlen, hogy London után Törökországban és Irakban is robbantottak. Ennek célja az általános félelemérzet fenntartása” – mondta a szakértő. Lapunk kérdésére Tálas Péter elmondta, az a tény, hogy bár az incidens maga komoly volt, még sincs sok áldozat, inkább a szerencsének köszönhető, hiszen a modern, al-Kaida típusú terrorizmus célja a minél nagyobb pusztítás.

„A csütörtöki robbantásnak lehet viszont egy pozitív haszna is: ha sikerül elkapni valamelyik merénylőt, több információt tudhatunk meg az akcióról” – mondta Tálas Péter.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik