Nagyvilág

Konzervatív elnöke lett Iránnak

Teherán konzervatív polgármestere lett az iráni elnök.

Teherán ultrakonzervatív polgármestere, Mahmúd Ahmadinedzsád nyerte az iráni elnökválasztás második fordulóját – derült ki a szavazatok többségének összeszámlálása után. A fővárost vezető politikus a szavazatok 62 százalékát szerezte meg, s ezzel maga mögé utasította az óvatos reformokra hajlandó Ali Ahbar Hasemi Rafszandzsanit.


A hivatalos adatok szerint mintegy 22 millióan szavaztak az elnökválasztás második fordulóján. Ez a lakosság választásra jogosult 63 százalékának 47 százalékát teszi ki.


Elemzők attól tartanak, hogy Ahmadinedzsád leállítja a Mohammed Hatami leköszönő elnök hivatali ideje alatt megkezdett óvatos gazdasági és társadalmi reformokat, és visszatér az iráni Iszlám Forradalom, hetvenes évek végén elkezdett nyugat-ellenes iránymutatásaihoz. Amerikai források szerint ez biztonsági kockázatot jelent az amúgy is túlfűtött régióban.


Rafszandzsani – aki 1989 és 1997 között egyszer már betöltötte ezt a funkciót – volt a külföld favoritja. A magát liberálisnak valló politikus támogatói jobbára az iráni felső- és középosztály tagjaiból, valamint technokraták közül kerülnek ki. A 49 éves Ahmadinedzsád elsősorban a munkásokra, vidéken élő szegényekre és munkanélküliekre támaszkodik.


Hatami elnök nem indulhatott a választásokon, mivel két egymást követő ciklusban már betöltötte ezt a pozíciót.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik