Nagyvilág

Emelhetik Romániában a forgalmi adót

A román pénzügyminisztérium az IMF javaslatára azt fontolgatja, hogy a forgalmi adót a jelenlegi 19 százalékról 22 százalékra emelje, hogy pótolni tudja a korábbi adómérséklés miatt bekövetkezett bevételkiesést.

Ionut Popescu pénzügyminiszter az Adevarul című lapnak elmondta, hogy a Nemzetközi Valutaalap javasolta a forgalmi adó emelését. A pénzügyminiszter szerint a 2-3 százalékpontos forgalmi adó emelésére a jövő évben kerülhetne sor.

Az IMF a két évre szóló hitelmegállapodása értelmében országelemzést folytat Romániában, és arra figyelmeztette a pénzügyi vezetőket, hogy az átfogó jövedelemadó csökkentés oly mértékben növelheti a keresletet, hogy az inflációs veszélyt és a folyó fizetési mérlegtervtől való elmaradást idézhet elő.

A múlt év decemberében hivatalba lépett román kormány 16 százalékos átalányadót vezetett be a személyi jövedelmekre és a vállalati nyereségadóra, amellyel a 18 illetve 40 százalék közötti adókulcsokat alkalmazó személyi jövedelemadó-skálát, illetve a 25 százalékos vállalati nyereségadót váltotta fel. Az általános adómérséklés mellett a kormány azonban már elhalasztotta a társadalombiztosítási befizetések tervezett mérséklését, és megduplázta az osztalékadót.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik