Külföld

Elengednék az afrikai országok adósságát

admin
admin

2005. 06. 08. 09:56

Az Egyesült Államok és Nagy-Britannia a reformok útjára lépett afrikai fejlődő országok teljes adósságának eltörlését fogja javasolni a hét vezető ipari állam és Oroszország vezetőinek július eleji csúcstalálkozóján.

Ezt George W. Bush elnök a Tony Blair brit miniszterelnökkel a Fehér Házban folytatott megbeszélését követően jelentette be, és egyúttal arról is beszélt, hogy az Egyesült Államok 674 millió dollár értékű pótlólagos humanitárius segélyt bocsát Afrika rendelkezésére. Ebből 414 millió dollárt az Afrika szarván fenyegető éhínség azonnali enyhítésére fordítanak. A Fehér Ház előzetes közlése szerint a 674 millió kiegészíti azt az 1,4 milliárd dollárt, amelyet az Egyesült Államok korábban az ENSZ Afrika megsegítését célzó alapjának ígért.

Az elképzelésről érdemi részleteket nem közöltek. Blair reméli, hogy az adósságkönnyítés terve a nyolcak pénzügyminisztereinek pénteki-szombati londoni találkozójára elkészülhet.

Az afrikai vezetőktől Bush és Blair kötelezettségvállalást vár. Demokratikusan kell kormányozniuk, fel kell számolniuk a korrupciót és biztosítaniuk kell a segélyek eljutását a rászorulókhoz.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

NEW YORK, NY - DECEMBER 09: People carry signs addressing the issue of sexual harassment at a #MeToo rally outside of Trump International Hotel on December 9, 2017 in New York City.   Stephanie Keith/Getty Images/AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.