Nagyvilág

Egységesen 7000 eurót kapnak az EP-képviselők

Minden eddiginél közelebb van a megállapodás az Európai Parlamenti képviselők fizetésének egységesítéséről. A képviselők várhatóan 2009-től havonta hétezer euróra számíthatnak. Ez a magyar honatyáknak havi háromezer euró pluszt jelent.

Még ebben a hónapban megegyezés születhet a tagállamok között az európai parlamenti képviselők jogállásáról szóló rendelkezésről – tudta meg a Világgazdaság Lévai Katalintól. A kérdésről az EP-elnökök konferenciája után a parlament jogi bizottsága is egyezségre jutott. Mint azt a bizottság elnökhelyettese elmondta, elfogadták a luxemburgi elnökség javaslatát, amelynek alapján a honatyák a német képviselők fizetésével megegyező, havi hétezer eurós (1,75 millió forintos) alapilletményre jogosultak. Az uniós kasszából fizetett illetmény után a képviselők a közösségi büdzsének fizetnek adót, a tagországokénál kedvezőbb, tízszázalékos adókulccsal – mondta a szocialista politikus.

A statútumtervezet szerint a képviselők nyugdíjalapját és egészségbiztosítását havi 1600 euró körüli összeggel támogatná az EU. A képviselők vállalnák, hogy csak számlák ellenében igényelnék költségeik elszámolását. Ma egy maximális kereten belül bárki kedve szerint igényelheti „vissza” személyi, úti, eszköz- és egyéb kiadásait, s ez (a valós költségeken felül) akár 4-5 ezer eurós fizetéskiegészítést jelenthet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik