Nagyvilág

Csütörtökön ül össze a bolíviai kongresszus

Azonnali általános választásokat sürgetett kedd este Carlos Mesa lemondott bolíviai elnök. Csütörtökre Sucre városába hívták össze a bolíviai kongresszust, hogy megvizsgálják Mesa lemondását.

Mesa keddre virradóra jelentette be, hogy távozik államfői tisztségéből a három hete tartó heves tüntetések nyomán. A politikus drámai hangú rádióbeszédében figyelmeztetett: Bolívia a polgárháború szélére sodródott és ebből a válságból csakis az új választások kiírása jelentheti a kivezető utat. Egyúttal felszólította Hormando Vaca Diezt és Mario Cossiót, a bolíviai törvényhozás két házának elnökét, hogy mondjanak le az alkotmányos utódlás kiváltságáról a választások érdekében.

A La Pazi zavargások miatt kedden nem tudott összeülni a bolíviai parlament, hogy érvényesítse az elnök lemondását és kijelölje az előrehozott választások időpontját. A bolíviai alkotmány szerint a szenátus elnöke – aki egyben az ország alelnöke is – követheti az államfőt az alkotmányos utódlás szerint, majd a sorban a képviselőház elnöke, végül a legfelsőbb bíróság elnöke következik. Ez utóbbinak van egyedül joga kiírni az előrehozott választásokat, de ehhez előzőleg a két házelnöknek le kell mondania.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik