Nagyvilág

Letartóztatások Üzbegisztánban

Kilencvenhét személyt őrizetbe vettek Üzbegisztán keleti részén azzal a gyanúval, hogy részük volt a május 13-án, 14-én lezajlott andizsáni zavargásokban.

A Human Rights Watch amerikai székhelyű emberi jogi szervezet jelezte, hogy tudomása szerint hatósági őrizetbe került Szajdzsahon Zajnabitdinov üzbég emberjogi aktivista is, aki úgy tájékoztatta korábban a nemzetközi média képviselőit, hogy az ezret is elérheti a május 13-i andizsáni felkelés és tüntetés elfojtására alkalmazott sortűz halálos áldozatainak száma, Az emberjogi aktivista éles szavakkal bírálta nyilatkozataiban a hatóság brutális fellépését.

Egy másik üzbég emberjogi aktivista, Gulbahor Turajeva újabb adatot közölt kedden a sortüzek halálos áldozatainak számáról. Az általa közölt adat is jóval magasabb a kormány által beismert 169-nél, de elmarad a Zajnabitdinov által megjelölt ezertől. Mint mondta, négyszáz holttestet számolt össze a 15-ös számú andizsáni iskola udvarán, ahova a katonák összehordták a tetemeket a sortűz után. Még nem végzett a számolással, amikor rendőrök elzavarták, de becslése szerint az összeszámolt négyszázon kívül még mintegy száz holttest hevert ott.

Iszlam Karimov üzbég elnök iszlám szélsőségesek bűnéül rótta fel az erőszak kirobbanását az Üzbegisztán keleti részén fekvő városban, és tagadta, hogy a hadsereg katonái fegyvertelen civilekre lőttek volna. (Szerinte fegyveres iszlám szélsőségesekre nyitottak tüzet.) Az elnök nem vesz tudomást az emberjogi aktivisták által közölt adatokról, és makacsul visszautasítja azokat a nyugati követeléseket, amelyek szerint nemzetközi vizsgálatnak kellene tisztáznia, mi történt pontosan május derekán a kelet-üzbegisztáni városban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik