Nagyvilág

Merényletsorozat Irakban: legalább 23-an meghaltak

Újabb merényleteket követtek el csütörtökön az iraki fővárosban és más településeken, összesen legalább 23 ember halálát okozva.

Legkevesebb 15 halálos áldozatot követelő robbantást hajtottak végre csütörtök délelőtt Bagdadban. Helyi rendőrségi jelentések szerint egy gépkocsiba helyezett pokolgép robbant fel az iraki főváros keleti részén, egy főleg síiták lakta negyedben, egy piac és egy mecset közelében. A sérültek száma meghaladja a hatvanat. A robbanás közben több piaci stand és üzlet lángba borult, megrongálódtak a környékbeli lakások is, egyes házak teteje ráomlott a lakókra. Legalább tíz gépkocsi és egy autóbusz szétroncsolódott.

A hatóságok egyelőre nem tudják, hogy öngyilkos merényletről volt-e szó – bár szemtanúk vallomásai erre utalnak -, és hogy mi volt a terrorakció célpontja.

Előzőleg, a reggeli órákban lelőttek egy iraki vezérkari tisztet Bagdadban. Iraki belügyi források szerint Ijád Imád Mahdi tábornokra ismeretlen fegyveresek lőttek rá, amikor kilépett a Bagdad nyugati Dzsihád kerületében lévő háza kapuján. A tábornok nem sokkal később a Jarmuk kórházban belehalt sérüléseibe. A támadók gépkocsin elmenekültek. Mahdi tábornok a védelmi minisztérium hadműveleti csoportjában teljesített szolgálatot.

Egy órával később egy, az iraki belügyminisztériumban dolgozó rendőr ezredest lőttek le ugyancsak munkába indulásakor a délkeleti al-Amín kerületben. Ő is kórházba szállítása után halt meg.

Közben két, gépkocsiba rejtett pokolgép robbant csütörtökön az észak-iraki Kirkukban. Az egyik autóbomba a város központjában, egy síita mecset közelében lépett működésbe és ölt meg két embert. Közben a helyi tűzszerészeket a város északkeleti bejáratához hívták egy út szélén elhelyezett robbanószerkezet hatástalanítására. Miközben a szakértők dolgoztak, egy, a közelben parkoló gépkocsi felrobbant, és két tűzszerészt megsebesített.

A Bagdadtól 125 kilométerre északra fekvő Szamarrában két katona, illetve két civil halt meg két különböző támadásban. A két katonával házi készítésű pokolgép végzett, míg egy pékség két alkalmazottját nem azonosított fegyveresek lőtték le. Akna ölt meg két amerikai tengerészgyalogost Irak északi részén – jelentette be csütörtökön az amerikai hadsereg. Mint a közleményből kiderül, a tengerészgyalogosok páncélozott harcjárműve szerdán futott aknára a szíriai határ közelében a lázadók ellen indított Matador-offenzíva során. A robbanásban 14 további katona sérült meg.

Az Irak ellen 2003 márciusában indított invázió kezdete óta 1609 amerikai katona halt meg, köztük 1231 harc közben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik