Nagyvilág

Magyarországot választotta a Bridgestone

A japán abroncsgyártó bejelentette, hogy 190 millió eurós (mintegy 45 milliárd forint) beruházás keretében Magyarországon építene gyárat. A FigyelőNet kérdésére a tatabányai polgármesteri hivatalnál elmondták, hogy előreláthatólag 185 embert foglalkoztatnának az üzemben.

A Bridgestone közlése szerint a Tatabánya melletti üzem építése 2006-ban kezdődne, és a termelés 2008-ban indulna be. Az üzem napi termelése 2009 első felére futna fel 8000 abroncsra. Az üzemben Európában elsőként alkalmaznák a BIRD rendszert, amely a teljes munkafolyamatot automatizálja.


A Tatabánya melletti üzemben a cégtől származó hírek szerint elsősorban az európai piacra termelnének. A magyar gyárral együtt a termelés 2008-as indulásakor a vállalat 24 országban 51 üzemmel rendelkezik majd.


A legnagyobb japán gumiabroncsgyár 114,45 milliárd jenes adózott eredményt jelentett a tavalyi naptári évről, 29 százalékkal nagyobbat a 2003-as 88,72 milliárdnál, de jelezte, hogy az idén visszaesés várható az üzemi eredményben a nyersanyagok drágulása miatt.


A Bridgestone idecsábítása jelentős eredmény, miután a múlt héten a szlovák gazdasági minisztérium bejelentette, hogy a dél-koreai Hankook gumiabroncsgyár nem Magyarországot, hanem Szlovákiát választotta a több mint 500 millió eurós beruházása színhelyéül. Igaz, a Hankook szóvivője szerint még nem zárták le a tárgyalásokat, a végleges döntést május közepén hozzák meg és jelentik be.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik