Szemmel láthatóan elégedetten távozott a jugoszláv küldöttség a múlt pénteki, brüsszeli donorkonferenciáról. Még napokig eltart ugyan a “ki-mennyit-mire” adatok feldolgozása, de úgy tűnik, Jugoszlávia 30 millió dollárral még annál is több felajánlást kasszírozott be, mint amennyit a becslések előre jeleztek. Pedig az eredeti, 1,25 milliárd dolláros várakozások is csak az után tűntek reálisnak, hogy a háborús bűnökkel vádolt Szlobodan Milosevics exelnököt szállító gép Hágában földet ért.
A konferencia egyik legmagasabb összegét az Egyesült Államok ajánlotta fel, holott az amerikai részvételről csak az utolsó előtti pillanatban döntöttek. Körülbelül akkor, amikor megnyílt a “belgrádi korridor” Hága, a nemzetközi törvényszék székhelye felé. Mi több, az eredetileg fontolgatott 106 millió dollárt Washington további 75 millióval fejelte meg. Az amerikai szerepvállalás másik fontos hozadéka, hogy a konferencián megjelenő további 41 állam és 25 nemzetközi szervezet közül többen csak a washingtoni “yes” után véglegesítették részvételi szándékukat.
Legbőkezűbbnek a konferencia társelnökei, a Világbank és az Európai Bizottság bizonyultak. Az előbbi 150 millió dollárt azonnal kész átutalni, további 580 milliót pedig a következő három-négy évben folyósítana Belgrádnak. Az Európai Bizottság 530 millió eurót ajánlott fel. Nagyobb összegek várhatók még Olaszországból (115 millió euró), Németországból (150 millió márka), Nagy-Britanniából (15 millió font) és Japánból (15 millió dollár).
Visszatérés a BalkánraSokat késett ugyan, de végül is nagyon fontos változásokat hozott Belgrádban az új privatizációs törvény. Míg a Milosevics-féle jogszabály kizárta, hogy egy külföldi befektető többségi tulajdonhoz jusson bármely jugoszláviai vállalatban, az új törvény már 70 százalékos részesedést tesz lehetővé a privatizáció útján megszerzett – és 100 százalékosat a zöldmezős beruházásként elindított – cégekben. “A kedvező fordulat hírére máris potenciális magyar befektető cégek járják Jugoszláviát és térképezik föl az ottani lehetséges partnereket. Elsősorban az élelmiszer-ipari cégek körében nagy az érdeklődés” – mutat rá Závoczky Péter, a Külügyminisztérium illetékese. Mindazonáltal más területeken sem elképzelhetetlen a magyar szerepvállalás. A minapi belgrádi bejelentés, miszerint az ország hamarosan privatizálja a NIS olaj- és gázipari monopóliumot, akár a régióban energikusan terjeszkedni kívánó Mol érdeklődését is felkeltheti. “Figyelemmel kísérünk mindenfajta privatizációs folyamatot a régióban, és ebbe Jugoszlávia is beletartozik” – tudtuk meg Mohorovic Denistől, a Mol Rt. regionális kommunikációs munkatársától. Ez annyit jelent, hogy a cég a horvát, a görög és a lengyel vállalatok magánosítása mellett a szerbiai olajipar privatizációjában is szívesen részt venne. A feltételek ismerete nélkül azonban még korai bármi közelebbit mondani az ügyben, tartják a Molnál.
Magyarország természetesen a jugoszláviai újjáépítésben is szívesen játszana szerepet. A brüsszeli donorkonferencián “bevállalt” 3,04 millió dolláros segély mellett Budapest korábban felajánlott egy 100 millió eurós kormányhitelt a délkelet-európai régiónak. Ez utóbbi Jugoszlávia előtt is nyomban megnyílik, amint Belgrád megegyezésre jut a nemzetközi pénzügyi szervezetekkel. A külügy illetékese szerint a nyár végén akár már meg is kezdődhetnek a konkrét tárgyalások. Igaz, ebből a hitelkeretből szintén csak egyes konkrét projektekre vehető fel pénz. Ilyen többek között a hetvenes években a Ganz-gyár tervei alapján épült újvidéki Szabadság-híd újjáépítése, az energiaszektor, mindenekelőtt a hőerőművek helyreállítása, valamint a városi közlekedés “feljavítása”. Az adott anyagi körülmények között ez utóbbi elsősorban a – Jugoszláviában évtizedes tapasztalatokkal és kapcsolatokkal rendelkező, komplett buszok mellett részegységek és alkatrészek szállítására is képes – Rába számára jelenthet üzletet.
Emellett továbbra is van esély arra, hogy miután a dél-balkáni régiónak szóló segélyek és hitelek pénzügyi “elosztó központját” a görögországi Thesszalonikiban állították föl, az észak-balkáni – így a jugoszláviai – talpraállást célzó összegek egy budapesti pénzintézeten keresztül jussanak a rendeltetési helyükre. Igaz, mint arra Závoczky Péter is emlékeztet, ezért a lehetőségért többek között Bécs, Ljubljana és Zágráb is versenybe száll majd.
REFORMOK SIKERE. A felajánlások összeszámlálását nehezíti, hogy a donorok azokat kisebb részletekben, számtalan, időben is váltakozó hosszúságú konkrét projektre fűzték rá, és egy részük nem pénzügyi jellegű hozzájárulás. A projekteket a Világbank és az Európai Bizottság által kidolgozott, de a jugoszláv szövetségi kormánnyal és a tagköztársaságok kormányaival is részletesen egyeztetett Gazdasági Talpraállítási és Átalakítási Program (Economic Recovery and Transition Program) tartalmazza. A program nem vonatkozik Koszovóra, csak szövetségi, illetve szerbiai és montenegrói projekteket határoz meg. A támogatásra méltónak ítélt elképzelések számos gazdasági területet fognak át (lásd a táblázatot).
Bozsidar Djelics szerb pénzügyminiszter szerint a donorkonferencia sikere annak az eredménye, hogy a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) elégedettek az országban végrehajtott reformokkal. Az egyik legjelentősebb előrelépés az új jugoszláv privatizációs törvénycsomag június 26-i elfogadása, ami mintegy 4,5 ezer állami tulajdonú gazdasági egység magánosítása előtt nyitja meg az utat. A törvény lényege, hogy a privatizáció a nemzetközi normáknak megfelelően, nyílt versenytárgyalásokon zajlik. A veszteséges nagyvállalatokat privatizáció előtt átszervezik.
FOLYTATÁST VÁRNAK. A brüsszeli konferencia egyúttal azt is jelzi, hogy Jugoszlávia és a nemzetközi pénzvilág kapcsolata lassan normalizálódik: a Világbank már felvette tagjai közé az országot, s az IMF is hamarosan véglegesíti a megkötendő készenlétihitel-megállapodás terveit. Ennél is nagyobb jelentőségűek lehetnek azonban azok a tárgyalások, amelyeket Belgrád a Párizsi Klubbal és a Londoni Klubbal folytat majd az állami, illetve a magánhitelezők által korábban folyósított kölcsönök kezeléséről. Csak a kereskedelmi bankokat tömörítő Londoni Klub felé mintegy 3 milliárd dollárt tesz ki Jugoszlávia tartozása, míg az ország összes küladóssága a 12,2 milliárd dollárt – a mai jugoszláv GDP 80 százalékát – is meghaladja. Belgrádi szakértők szerint a tárgyalásokon egyes adósságok átütemezése sem kizárt.
Milosevics kiadatása megosztotta ugyan Jugoszláviát, sőt a belgrádi vezetést is, az azt követően elindult pozitív változások viszont jelzik, hogy a támogatást nyújtó szervezetek a gazdasági reformok mellett az új rendszer politikai elkötelezettségét is mérlegelik. Philip Rieker, az Egyesült Államok külügyi szóvivője például egyenesen kijelentette, hogy kormánya várja a többi “háborús bűnös” kiadatását is. Tekintve, hogy Jugoszláviának nagy szüksége van a nyugati támogatásra, másrészt Belgrádban a jelek szerint ma a vezetés pragmatikus gondolkodású erői viszik a prímet, Radovan Karadzsicsnak, a boszniai szerbek korábbi vezetőjének, illetve hadserege parancsnokának, Ratko Mladics tábornoknak mostanában alighanem igencsak nyugtalan az álma.
Egyúttal egy pszichológiai gát is átszakadt azzal, hogy a szerb kormány kiadta Hágának Szlobodan Milosevicset. “Mindezek után a Nyugat nagyobb erőfeszítéseket tesz majd a többi háborús bűnös, köztük Karadzsics és Mladics kézre kerítésére, akik bizonyára szerb részről is sokkal kisebb politikai védettséget élveznek majd, mint eddig” – érzékelteti Juhász József történész, az ELTE docense azt, mivel is járhat a jövőben Belgrád a donorországok kedvében. A jugoszláv igyekezetet pedig fölöttébb valószínűvé teszi az az említett tény, hogy a nemzetközi segélyek még nincsenek Belgrád zsebében: a brüsszeli konferencián erre az évre elhatározott 1,28 milliárd dollár folyósítása ugyan bizonyára megkezdődik, de a folytatáshoz Jugoszláviának még sok elvárásnak meg kell felelnie. Milosevics kiadatása egyelőre csak az alapfeltétele volt annak, hogy az eddigi segélyek után, amelyek kizárólag a túlélést szolgálták, végre beinduljon az a segélyprogram, amely a tényleges újjáépítés megkezdését lehetővé teszi.
Az exelnök Hágába szállítása a donorprogramon kívül más hasznot is hozhat Jugoszláviának. A Nyugat korábban feketelistára tett egy sor olyan céget, amelyek – többnyire átláthatatlan tulajdonviszonyokon keresztül – a Milosevics-klán érdekeltségi körébe tartoztak. Ezekre a vállalatokra, úgymond, embargó volt érvényben: semmilyen formában nem volt ajánlott a nyugati társaságok számára a velük való együttműködés. A viszonyok fokozatos tisztulásával azonban e feketelista is előbb-utóbb érvényét veszti.
TOVÁBB SZAKAD? A kedvező folyamatokat egyvalami persze kiskilathatja. Amennyiben Szerbia és Montenegró kettészakad – aminek Milosevics kiadatása után még tovább nőttek az esélyei -, akkor a Nyugat Juhász József szerint alighanem újragondolja segélypolitikáját, elképzelhető, hogy csökkenti a felajánlott összegeket. Végtére is a mostani “adományok” Jugoszlávia egyben tartását szolgálják. Nem utolsósorban azért, mert a koszovói vagy a macedóniai helyzet fényében nem engedhető meg, hogy az ország szétesése az ottani radikálisok elszántságát erősítse.
