Többmilliárdos kára keletkezne a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (MAL) Rt.-nek, ha az energiaszolgáltatás akár csak negyed órára kimaradna. Leginkább az ajkai telephely van veszélynek kitéve, a timföldgyártás során keringtetni kell a sárszerű “zagyot” (a félkész terméket), amely már néhány perc után leülhet a szivattyúban – mondja Máthé László, a cég vezető energetikusa. Ebben az esetben nemcsak az alapanyag megy kárba, de a berendezéseket is “szét kell robbantani”, s így valóban milliárdos nagyságrendű kárt okozna a teljes energiakimaradás – írja le azt a katasztrófahelyzetet az energetikai szakember, amelynek elkerülésére minden lehetséges eszközt bevet a MAL Rt.
Nem véletlen, hogy az alumíniumkohó közvetlenül erőmű mellett épült, s többszörös biztosítással működik a rendszer. Bár a jelenlegi szerződések nem foglalkoznak az energiakimaradás okozta károk rendezésével, az ellátási kötelezettség Máthé szerint egyértelmű helyzetet teremtett. Ez azonban alapvetően megváltozhat a tervezett árampiaci liberalizáció miatt, s ezért elképzelhető, hogy a MAL Rt. nem is él majd a piaci verseny nyújtotta lehetőségekkel. “Nem tudjuk ugyanis, mekkora lesz a kockázatkezelés költsége, amit az úgynevezett befagyott költségekkel együtt nyilván az átlépő fogyasztóknak kell megfizetniük” – vonja le a következtetést a MAL Rt. szakembere.
EnergiatőzsdeAz energetikai liberalizációs folyamat során gyakran felmerült már az energiatőzsde fogalma. Az elképzelés támogatói abból indulnak ki, hogy az energia is éppen olyan termék, mint bármelyik másik áru, amivel a tőzsdéken kereskednek. Azokon a piacokon, ahol a liberalizáció különböző fokait már megvalósították, sikeresen működnek is különböző energiabörzék, ám Magyarországon egy ilyen intézmény létjogosultságát sokan megkérdőjelezik.
A szkeptikusok közé tartoznak a feljogosított fogyasztók is, csak igen csekély százalékuk tartja elképzelhetőnek, hogy energiaigényüket – vagy legalábbis annak egy részét – a “spot” piacon szerezzék be. Óvatosságuknak oka, hogy nem tartják valószínűnek a megfelelően sokszereplős, stabil tőzsde kialakulását. Ugyanakkor – állítja az Accenture kérdőíves kutatására hivatkozva – gyakran az ismeretek hiánya okozza a tartózkodást. Mindazonáltal a rugalmas és egyéni feltételeken alapuló hosszú távú szerződések lehetősége összességében azoknál a társaságoknál is kedvezőbbnek tűnik, amelyek egy későbbi tőzsdei részvételt nem zárnak ki. (A gázigényeket inkább elégítenék ki tőzsdei forrásból a magyar nagyfogyasztók – lásd grafikonunkat -, ami arra vezethető vissza, hogy a gáz készletezése sokkal inkább megoldható, mint a villamos energiáé.)
A szolgáltatók, amelyek szintén nagyon komoly problémának tartják a hosszú távú szerződések miatti befagyott költségeket, a tőzsdét kifejezetten fontos intézménynek tartják, mert szerintük csak az ott elért árakat lehet piacinak tekinteni. Márpedig a befagyott költségek pontos kiszámításához szükség van megbízható viszonyítási alapra.
Aggodalmaikkal az alumíniumosok nincsenek egyedül, a feljogosított fogyasztók – vagyis azok az ipari üzemek, amelyek a liberalizáció első fázisában élhetnek a szolgáltató megválasztásával – közel fele számára elsődleges prioritásként jelenik meg az ellátás biztonsága – mondja Mihály Enikő, az Accenture vezető tanácsadója. Az Ipari Energiafogyasztók Fórumával (IEF) közösen készített felméréséből a consulting cég számára elég meglepően az derült ki, hogy azok az ipari fogyasztók, amelyek a legkorábban “élvezhetik” a piaci verseny nyújtotta előnyöket, csak második szempontként említik az árakat.
Ráadásul arra egyáltalán nem is számítanak, hogy komoly árcsökkenés következne be a liberalizáció hatására, az árampiacon általában 10 százaléknál kisebb olcsóbbodást várnak a nagy energiafelhasználók, míg a gázpiacon először az árak stagnálására számítanak, amit azonban rövid időn belül növekedés követ majd.
Miközben a kormány többször elhalasztotta már az árampiac megnyitását (a leg-utolsó hírek szerint 2003 lehet a legkorábbi időpont az első lépésre), az érintettek számára ez sokkal kevésbé okoz problémát, mint azt sokan gondolnák, mert – bár elméletileg szinte valamennyien a liberalizáció hívei – nem látják megfelelőnek az előkészítettségi szintet. Azt a legkorábbi piacnyitási időpontot igénylik, amely lehetőséget ad az alapos és megfelelő előkészítésre. Bár mind az áram, mind pedig a gáz esetében 2002 januárját jelölik meg a legtöbben optimális dátumként, általában véve “szkeptikusak a kormány szándékainak komolyságát illetően” – mondja az Accenture munkatársa.
Nemcsak az érintett vállalkozásoknál váltott ki szkepszist a kormányzat magatartása az energetikai liberalizáció előkészítése terén. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) is hangsúlyozottan rosszallja, hogy az illetékes kormányzati szervek kulcskérdésekben bizonytalanságban hagyják a fogyasztókat és a szektor szereplőit egyaránt. Úgy folyik a villamos energia szektor átalakításának előkészítése, hogy a törvény vitája és szövegezése már régen elkezdődött, pedig még alapvető koncepcionális kérdéseket sem sikerült tisztázni. “Egy olyan szabályozás kialakítása, amely a verseny szempontjából megfelelő, egyben technikailag is kellően színvonalas, az eredeti, 2001. végi határidőre már nem lehetséges” – áll a versenyhivatal éves beszámolójában.
Ezt ugyan már belátta a kormány is, amikor a korábbinál lényegesen későbbi időpontban jelölte meg az elképzelhető piacnyitási dátumot, de a törvény-előkészítésben nem sok minden változott meg. A villamos energia törvény tervezetének az érintettek számára most szétküldött változatában például számos olyan elem bukkan fel, amelyek kihúzására, illetve pontosítására már tavaly felhívták a fogyasztók a minisztériumi szakemberek figyelmét, s ráadásul akkor úgy tűnt, nyitott kapukat döngetnek. Emellett pedig továbbra sem tisztázták egyértelműen azokat a kulcsfontosságú kérdéseket, amelyek érthetően zavarják a szolgáltatókat és a fogyasztókat. Így például az ellátás biztonságának kérdését éppen úgy nem rendezték, mint a keresztfinanszírozás, illetve a befagyott költségek szintén égető problémáját. Ezeket a szempontokat a fogyasztók tartják kiemelésre méltónak, ugyanakkor a versenyhivatal az autonóm felügyeleti hatóság hiányát rója fel a kormánynak.
Olyannyira, hogy beszámolója részeként a GVH ajánlást is megfogalmazott, amelyben azt javasolja, hogy a Magyar Energia Hivatalt a készülő törvények ruházzák fel egyértelmű jogosítványokkal. Így olyan felügyeleti szervvé válhat, “amely egyfelől kizárólag szakmai alapon, a közvetlen kormányzati befolyástól, valamint az iparág vállalkozásaitól mentesen, anyagilag is önállóan, ugyanakkor a bírósági kontrollnak, a hosszú távú kormányzati elképzeléseknek alárendelten, valamint különösen átlátható gazdálkodás mellett végzi munkáját”.
A sok tisztázatlan kérdés miatt nem meglepő tehát, hogy az aktív felkészülés a liberalizált piacra alig néhány nagyfogyasztónál érhető tetten – mondja Drucker György, az IEF főtitkára. A társaságok inkább csak kivárnak, elsősorban azoknál a magyarországi multinacionális vállalkozásoknál tapasztalható tudatos előkészület, amelyek anyacégei pozitív tapasztalatokat szereztek már az energetikai piacnyitással. A kormányzati szándék kinyilatkoztatása nem elegendő motiváció a valódi felkészülésre, egyelőre sokkal inkább csak “tájékozódnak és informálódnak” azok a nagy energiafelhasználók, amelyek számára feljogosított fogyasztóként megnyitná – valamikor – a piacot a törvényhozás.
A konkrét felkészülésre 3-6 hónapot igényelnek a általában cégek, s minthogy általában éves szerződéseik vannak, szeretnék, ha a liberalizáció kezdete valamelyik naptári év elejére esne. Nagyon sok vállalat fél attól, hogy kötbért kellene fizetnie, ha év közben állna át más energiaszolgáltatóra. Ennek okát mind az Accenture-nél, mind pedig az IEF-nél abban látják, hogy a jelenlegi szerződésekben a szolgáltatók a retorziókra koncentrálnak, s a fogyasztók eddig nem érték el, hogy sokkal inkább ösztönző pontok kerüljenek be a dokumentumokba. Pedig ezt a liberalizáció kezdete előtt is el tudnák érni, ha kellően kihasználnák pozíciójukat.
