Közélet
Egy kopott bőrönd okozott riadalmat.
2014. 02. 04. 18:26
Két autó karambolozott a 10-es főúton a pilisszentiváni lehajtónál.
A 2 millió eurós károkozásért és adócsalásért körözött V. Tamást egy panzióban vették őrizetbe.
Oktatói nem lesznek rá büszkék.
Aki igénybe vette szolgálatatásaikat, bizony borsos árat kellett fizetbnie, a trió ugyanis ötven-, százszázalékos kamatra dolgozott.
A fiatalok egy péküzemben próbáltak zsákmányt szerezni, amelyet üdítőital és fortyogó csokoládé formájában meg is szereztek - legalább öt percre.
2014. 02. 04. 13:46
Az iskolakerülőt többször kapták már lopáson, később rátámadt egy lányra, végül már kisgyerekek pénzét szedte el.
A férfi egy átmulatott éjszaka után vetette rá magát saját gyermekére. Hét és fél évet kapott érte, de enyhébb ítéletet próbál kiharcolni.
2014. 02. 04. 12:52
A rendőrök „szabadították” ki.
2014. 02. 04. 12:37
Texas egykori vezetőjének felesége szerint férjével nem egy bedühödött állat, hanem egy csapat férfi végzett. Az asszony állítja, bizonyítani tudja, hogy férjét meggyilkolták.
Az épület megtelt füsttel, ám szerencsére a lakók nem voltak otthon.
A rendőrség a 17 éves tanulót előállította, közfealadtot ellátó személy elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt indult eljárás ellene.
2014. 02. 04. 10:35
A lengyel férfi nem nagyon akarta elárulni, egészen pontosan honnan is származik a poggyászában talált készpénzmennyiség.
2014. 02. 04. 10:18
A rendőrség rongálás és lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés miatt nyomoz. Gyanúsított egyelőre nincs.
Engedély nélkül szeretett volna minél többet eladni házszámtábláiból, de gyorsan lebukott.
Egy ötméteres lánchoz bilincselték, amikor elmentek vásárolni, hogy a kisfiú ne tudja elhagyni a házat.
2014. 02. 04. 09:39
A huszonéves három nőre támadt rá, első áldozatát még nem bántotta, a másik kettőt azonban többször is megszúrta egy tapétavágóval.
2014. 02. 04. 09:24
A holttestekre a halálra késelt férfi kollégája talált rá. A nő eközben gyógyszerrel próbálta megölni magát.
A BKK alkalmazottja gúnyos megjegyzést tett, az utas ezt nem hagyta annyiban.
Valószínűleg az okozta a tragédiát, hogy gyorsítás közben elvesztette uralmát a jármű felett a sofőr.
Egy kisteherautó hátulról rohant bele egy kocsiba. Előbbi járműben egy, utóbbiban két ember sérült.
Megölte felesége szeretőjének családját is.
- 08:31 Ha éjjel szellőztetek, nem tudok majd aludni a Sziget fesztiváltól?
- 08:26 Három ember őrizetben a „feketementő” elleni támadás miatt - videón a tettesek előállítása
- 08:16 Vucic megfenyegette Koszovót, hogy Szerbia elterelhet egy számukra kulcsfontosságú folyót
- 07:57 Kamion borult fel az M1-esen, már öt kilométeres a torlódás
- 07:56 Megbénulhat Európa egyik fő vízi áruszállítási útvonala
- 07:55 Súlyosan is megsérülhetett volna a futballista, aki gólöröm közben egy gödörbe zuhant
- 07:50 Bezárta egyetlen magyarországi üzletét az „orosz Lidl”, az uniós szankcióknak is köze lehet a döntéshez
- 07:30 Kvíz: eljutnál a Legyen Ön is milliomos! 10. kérdéséig?
- 07:14 Mit ér a kétszeres világelsőség a borpiacon?
- 07:09 Felháborította a Sziget vezetését az, hogy többeket bedrogozhattak a szombati DJ Oti-bulin
- 07:01 Hétfői friss hírek, forgalom, időjárás – Reggeli pakk
- 06:54 444: kötelező volt a külügyminisztériumi dolgozóknak részt venniük Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, hogy úgy tűnjön a külföldi partnereknek, óriási az érdeklődés a politikus iránt
- 06:49 Elektromos rollerrel bukott egy férfi Heves megyében, az állapota kritikus, csak pislogva tudott kommunikálni
- 06:46 Magyar Péterék várják a találkozót aktivistáikkal
- 07:00 Így reagált a hatalmas medve a Kárpátokban bekamerázott sátorra
- 05:57 Felkutattuk az NKA-botrány rekorderét: a fideszes anya falujában a DPK-s csemete kulcsfontosságú dolgot árult el Hankóék pályázatáról
- 21:30 Minisztériumi főosztályvezető volt az Óbudán halálra gázolt kerékpáros
- 17:47 Több beszámoló szerint is kábítószert csempészhettek italukba Dj Oti koncertjén, az esetek kezelését a mentők is vizsgálják
- 19:39 Sebestyén Balázs ritka betekintést adott a magánéletébe: 17 éves fiával az oldalán lépett színpadra
- 20:06 Este 6 után drágul a sör a Szigeten, és a gyrostál is 6000 forint fölött: megnéztük az árakat
- 22:01 „Ha valami olyat mondasz, nem eltiltanak, hanem lecsuknak” – a Nyíregyháza edzője majdnem nekiment a bírónak a lefújás után
- 06:54 444: kötelező volt a külügyminisztériumi dolgozóknak részt venniük Szijjártó Péter sajtótájékoztatóin, hogy úgy tűnjön a külföldi partnereknek, óriási az érdeklődés a politikus iránt
- 16:08 Ezen a környéken van esély esőre jövő héten
- 20:56 Karácsony Gergely: A legrosszabb az volna, ha évekig üresen állnának az új zuglói irodaépületek
- 17:59 Meghalt egy nő a Vác és Verőce közötti autóbalesetben, teljes útzár a 12-esen
