Óriási öröm számomra, hogy a Tisza jelöltjei között rengeteg bátor magyar nő van. Akik nem félnek az őszülő halántékú, megszürkült, a közponztolvajlástól elfáradt maffiózóktól. Nemhogy nem félnek, ők mutatják meg ezeknek az embereknek, hogy hol lakik a magyarok istene. Örülök, hogy itt Hajdú-Bihar megyében egy ilyen bátor magyar hölgyet, egy rettenthetetlen, de mellette emberséges hölgyet, Tompa Enikőt indítjuk
– mondta Magyar.
Az Egyetem tér mindig szép volt, de ennél szebb még sose. Gombóc van a torkomban. Szimbolikus számomra a mai nap, mert első perces Tiszásként utolsóként állhatok ezen a színpadon ma a kampány során. Felemelő és megható látni, hogy eljöttetek ti, rendszerváltást akaró hétköznapi hősök. Akik naponta küzdötök a megélhetés terhével, a járhatatlan, kátyús utakkal, a kimaradó buszokkal, a megfizethetetlen albérletárakkal, a kórházi várólistákkal, a fojtogató levegővel, a gyűlölettel, a riogatással, a végletekig megosztott közbeszéddel. Hogy nincs beleszólásotok a döntésekbe, hogy mások mondják meg, kik vagytok, kiről mit gondolhattok. Én is egy ilyen hétköznapi hős vagyok. Ez volt a motivációm, amikor önkéntesként csatlakoztam Magyar Péterhez és a Tiszához két éve. Állami tisztviselőként nem tudtam már lojális lenni az államhoz. Pedig nem vágyunk sokra: csak annyit szeretnénk, hogy az állam és annak szervei értünk dolgozzanak és működjenek a közszolgáltatások. Hogy tisztességesen meg lehessen élni, hogy a megosztottság helyét az összefogás vegye át. Hogy nyugalomban éljünk és ne csak túléljük a mindennapokat.
Sokan személyesen ismernek. Mások már képviselőjelöltként ismertek meg. Nem volt könnyű a hétköznapi életből politikai influenszerré válni. Hitet és reményt adtunk arra, hogy a politika lehet szép, emberséges, lehet a miénk, hétköznapi debreceni embereké. Városunk az elmúlt években az ígéretek földjévé vált. A politika eltávolodott tőlünk és nem szolgál, hanem diktál. Mi, debreceniek korszerű pályaudvarokra, fejlett tömegközlekedésre, jó levegőre, tiszta vízre, élhető és egészséges városra vágyunk.
– mondta Tompa Enikő.
Egy dolgot megígérhetek. Sosem felejtem el, hogy honnan jöttem. Azért vagyok itt és kérem a bizalmatokat, hogy elvigyem a hangotokat a parlamenti bársonyfotelekig. Ígérem, hogy ez a hang erős lesz és tetteket követel és Hajdú-Bihar nyelvén szól bele a döntéshozatalba. Köszönöm nektek és a tiszások nagy családjának, hogy ma itt állhatok. Nincs már mitől félnünk, nincs már hova hátrálnunk, holnap engedjünk végre friss levegőt a magyar közéletbe, voksoljatok a rendszerváltás mellett. Fogadjuk meg itt, együtt, hogy Debrecen nemet mond az újkori földesuraknak és a szabadság őrvárosa lesz, mint egykor. Holnap népszavazás lesz kelet vagy nyugat, kínai gyarmat vagy magyar érdek. Debrecent lépésről lépésre, tégláról téglára vesszük vissza.
