Közélet

Tegyük együtt szebbé a karácsonyt a rászoruló családok számára!

Lidl
Lidl
A Lidl szívügyének tekinti az összefogást, a kölcsönös segítségnyújtást, így a karácsonyi időszakban is kiemelt figyelmet fordít arra, hogy segítsen a rászorulókon. Hosszú évek óta működő karitatív adománygyűjtő programja mellett ezért az idén a Baptista Szeretetszolgálat karácsonyi adománygyűjtő kampányához is csatlakozott, hogy a vásárlóival együtt is megtapasztalja az adakozás örömét.

„Az idei karácsonyi kampányunkkal szeretnénk elvinni a karácsony varázsát a hátrányos helyzetű családoknak, azt pedig külön öröm, hogy ezt vásárlóinkkal együtt tehetjük meg. Nagyon örülünk, hogy a hagyományos karitatív célú adománygyűjtő kampányunk mellett áruházaink otthont adhatnak a Baptista Szeretetszolgálat rendhagyó kezdeményezésének is. Bízunk benne, hogy sok család karácsonyát tudjuk meghittebbé tenni”– mondta Tőzsér Judit, a vállalat kommunikációs vezetője.

A kívánságok valóra válnak

Megosztani másokkal az ünnep örömét, legyen ez az idei karácsony vezérfonala. A közösen eltöltött idő, az önzetlen gesztusok, az apró figyelmességek, a kedvesség, nem kerülnek semmibe, mégis képesek szebbé tenni mások karácsonyát. Gondoljunk azokra, akiknek az asztalára kevesebb finom falat jut, tegyük számukra is emlékezetessé az idei ünnepeket.

Az élelmiszeradománnyal egyszerűen segíthetünk a rászorulókon, valóra váltva sok család kívánságát.

„Nagyon komoly segítség az, amit a Lidl Magyarország vállalattól a múltban és az idei esztendőben egész évben kaptunk és kapunk, rendkívül hálásak vagyunk érte, hiszen sok száz rászoruló számára tehetjük szebbé az ünnepi napokat. Olyanokat támogathatunk, akik másként talán minden remény nélkül, nélkülözve lennének kénytelenek eltölteni a karácsony ünnepét. Reméljük, minél több vásárló él majd az adományozás lehetőségével, minél több család asztalára tudunk juttatni olyan tartós élelmiszerből, amit ezek a nehéz élethelyzetbe került emberek nem lennének képesek maguknak megvásárolni. Külön örülünk annak, hogy ezzel a hajléktalanszállóinkon és a fenntartásunkban működő családok átmeneti otthonaiban élő ellátottjainkon is segíthetünk. Köszönjük a Lidl Magyarországnak, köszönjük a jószívű vásárlóknak!” – tudtuk meg Szilágyi Attilától, a Baptista Szeretetszolgálat kommunikációs igazgatójától.

 Lehet szebb a karácsony

A Lidl vásárlók bármely Lidl áruházban 2024. november 11-24. között élelmiszeradomány-utalványokat vásárolhatnak, és az így összegyűlt adomány összegét a Szeretetszolgálat élelmiszerekre váltja, hogy azok még karácsony előtt eljussanak a családokhoz.

A cél, minél több hátrányos helyzetben élő család ünnepét meghittebbé és szebbé tenni. Mosolyt csalni a nélkülözők arcára, ételt varázsolni az üres asztalra.

A kasszáknál kihelyezett élelmiszeradomány-utalványokat – 500 forint, 800 forint, illetve 1000 forint értékű – vásárolhatunk, amit a Baptista Szeretetszolgálat gyűjtőedényébe helyezhetünk el.  A Szeretetszolgálat az így összegyűlt adományok összegét az utalványon megjelölt élelmiszerekre váltja, amelyekből élelmiszercsomagokat állítanak össze, és azokat még karácsony előtt eljuttatják a rászorulókhoz.

Mosómacival is segíthetünk!

Láttad már a kis plüss mosómedvét a Lidl karácsonyi filmjében? Ugye mennyire aranyos? Vásárolj egy plüss mosómedvét a Lidl üzleteiben és varázsold vele szebbé a rászoruló családok karácsonyát!

2024. november 11-24. között Lidl Plus kuponnal kedvezményesen érhető el a plüssfigura, amelyekből minden, Lidl Plus kuponnal eladott darab árát teljes egészében jótékony célra, a Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány számára ajánlja fel a Lidl.

Lidl

Az összegből a Szeretetszolgálat élelmiszereket vásárol, amelyeket szintén a nélkülöző családokhoz juttatnak el, hogy minél többen megtapasztalják az ünnep legszebb pillanatait.

Lidl karácsony

Ajánlott videó

Olvasói sztorik