Közélet

DK: Pert nyertünk az Államkincstár ellen, törvénytelenül inkasszózták a számlánkat

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Cikkünk frissült!

Elsőfokon pert nyert a Demokratikus Koalíció a bíróságon a 2022-es hatpárti kampány finanszírozásának ügyében. Az ítélet kimondta: törvénytelenül inkasszózta a DK számláját a NAV és az Államkincstár, és vett el tőlünk 43,5 millió forintot

– írja közleményében a DK.

Hozzáteszik: a párt „bizonyíthatóan soha nem kért, soha nem kapott, és soha nem használt fel külföldről származó támogatást”. Azt írják, az Államkincstár törvénytelenül vont le a DK számlájáról 43,5 millió forintot, és ezt most a bíróság is megerősítette.

Azt kérik, a kormány ne szóljon bele a bíróság munkájába, és hagyja dolgozni az igazságszolgáltatást.

Cikkünk megjelenése után a Magyar Államkincstár reagált a DK közleményére, emlékeztetve arra, hogy „az  Állami Számvevőszék (ÁSZ) állapította meg azt, hogy a Demokratikus Koalíció a Párttörvény rendelkezéseit megsértve 43.756.000 tiltott vagyoni hozzájárulást fogadott el, amiről az ÁSZ a Magyar Államkincstárt 2024. február 28-án értesítette”.

„A Demokratikus Koalíciónak a tiltott párttámogatás összegét a Párttörvény 4. § (4) bekezdése alapján a központi költségvetésbe be kellett volna fizetnie, ez azonban nem történt meg. A Magyar Államkincstár mindig a hatályos jogszabályoknak megfelelően jár el, ez alapján az ügyben az állami adó- és vámhatóságot az adók módjára történő behajtás érdekében köteles volt megkeresni, melyről határozatot hozott. A Magyar Államkincsár ugyanakkor a tiltott párttámogatások ügyében nem mérlegelheti és vizsgálhatja felül az ÁSZ részjelentésében rögzített megállapításokat és nincs is hatásköre a ÁSZ részjelentésben megállapított visszaéléseknek hatósági eljárás keretében történő vizsgálatára” – írták a 24.hu-nak, hozzátéve azt is, hogy az írásbeli döntés kézhezvételét követően jogorvoslattal fognak élni a bíróság döntésével szemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik