Élő Közélet

Orbán Viktor: Brüsszelben azt mondták, miniszterelnök úr, vége van, húzzon el

Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán / MTI
Miniszterelnöki Sajtóiroda / Fischer Zoltán / MTI

400 ezer forintos minimálbért ígér a kormányfő

Ha pedig nem terjed ki a háború, eljöhet a mi időnk, amire garancia az az új gazdasági csomag, amivel Orbán szerint 2020 után végre ki tud lábalni a gödörből a magyar gazdaság, ami garantálja például azt is, hogy a bérek növekedni fognak. Orbán szerint ha minden jól megy, fantasztikus évünk lesz 2025-ben, minden más európai országot lepipálhatunk gazdasági növekedést tekintve, amit a kormányfő 3 százalék körül prognosztizált.

Orbán leszögezte, hogy a béreket a rákosista időktől eltérően most nem a kormány állapítja meg, ők erre nem tudnak közvetlenül hatni. A munkavállalók és a munkáltatók tárgyalnak egymással, a kormány maximum segíteni tud, időnként elősegítve a megállapodásokat például adókedvezményekkel.

„Jól haladnak a megállapodásokkal a munkavállalók és a munkáltatók, lesz itt egymillió forintos átlagbér, én úgy látom, és a minimálbért is 400 ezer forint magasságáig tudjuk vinni az elkövetkező néhány évben” – jelentette ki a miniszterelnök.

Orbán szerint az új gazdaságpolitikát az alapoknál kell megerősíteni, ő nem tud a haderőnkre vagy az egekben lévő GDP-re hivatkozni, egyedül a magyar emberek akaratára. Ha a magyarok kifejezik igényüket a gazdasági semlegesség iránt, akkor ő azt meg tudja védeni, mondta, ezért van szükség az újabb nemzeti konzultációra, amiben ezúttal gazdasági témákban kérdezik az állampolgárokat. Orbán szerint a migráció esetében is szükség volt egy ehhez hasonló nagyon erős talapzatra. A miniszterelnök szerint a kormány nem csak úgy megállította a migrációt, hanem erre felhatalmazást kapott a magyar emberektől.

A migrációra kitérve végül azt mondta, Brüsszel felgyorsítaná a migrációs paktum folyamatait, hiába küzdöttek ők, a KDNP-sek és a Mi Hazánk emberei. Talán majd a következő lépcsőfoknál változnak az erőviszonyok, a kormányfő legalábbis erre számít.

Orbán: Brüsszelben azt mondták, miniszterelnök úr, húzzon el, itt van az új, leendő miniszterelnök

Orbán szerint Brüsszelben örülnének, ha a magyar kormány nem lenne ott kavicsként a cipőjükben, ezért ő nem rója fel nekik, hogy – ahogy arra október 23-i beszédében is utalt – „bábkormányt” akarnak ültetni a helyére az Európai Unióból.

Azt mondta, ez nem egy rejtett összeesküvés elmélet, az Európai Unió plenáris ülésén világosan láthatta az egész világ, hogy erre készülnek.

„Belemondták a magyar emberek arcába. Azt mondták, miniszterelnök úr, vége van, húzzon el. Itt van az új miniszterelnök, akit mi támogatunk” – mondta Orbán, utalva vélhetően Magyar Péterre, bár a miniszterelnök nem mondta ki a Tisza Párt elnökének nevét.

Ugyanígy Orbán azt is mondta, hogy ha valaki összefog a brüsszeliekkel, az ő kormánya azokat az intézkedéseket fogja végrehajtani, amit Brüsszel akar. Utalva például a rezsicsökkentésre, amit szerinte Brüsszelből támadnak. Orbán szerint most még simogatják a fejét (vélhetően) Magyar Péternek, de ha esetleg hatalomra kerül a „bábkormánya”, már követelni is fognak tőle.

A nyugati országok épp most veszítenek el egy háborút, Magyarország nem

Orbán Viktor szerint hidegháborús mintára, az orosz-ukrán háborúhoz hasonlóan a gazdaságban is háborús állapotok kezdenek kialakulni kelet és nyugat között.

A miniszterelnök az ukrajnai helyzettel kapcsolatban azt mondta, a Nyugat épp most veszít el egy háborút, Magyarország azonban nem, mert ez nem a mi háborúnk. Magyarországnak sikerült kimaradnia az orosz-ukrán háborúból is, szerintem ehhez hasonlóan ki lehet maradni a háborús gazdaságpolitikából is – vázolta a miniszterelnök, amikor arról kérdezte a közmédia riportere, hogy mekkora az ország mozgástere, amikor a saját gazdasági semlegességére törekszik.

2025-ben egy fantasztikus évet fogunk zárni

De ezzel kapcsolatos részletekbe egyelőre nem bocsájtkozott a miniszterelnök. Helyette a gazdasági semlegességről beszélt. Utalt arra ismét, hogy a nyugati versenyelőny hanyatlóban van, az egyes keleti minták ugyanakkor nem átültethetők Magyarországra, részben kulturális okokból. A kínai példát említette, miszerint hiába kivételesen sikeres a távolkeleti ország gazdasága, az ottani mechanizmusok nem működhetnek itthon.

Ezért fontos az, hogy Magyarország a saját útját járja, szögezte le Orbán.

A király meztelen

És már nem csak a gyerekek mutatnak rá, hogy a bácsi meztelen – mondta Orbán Viktor kezdésként, amikor az Európai Unió gazdasági versenyképességéről kérdezték.

Arra utalt a kormányfő, hogy nem ő az egyetlen, aki kritikával illeti az európai versenyképességet, hiszen Emmanuel Macron francia elnök és Mario Draghi egykori olasz kormányfő is kongatta már a vészharangokat ebben a témában. Orbán kitért arra is, hogy jelenleg egy nagy keleti gazdasági csúcstalálkozó zajlik a BRICS-országok részvételével.

Orbán szerint éppen ezért kiemelten fontos, hogy november 7–8-án informális EU-csúcsot rendeznek Budapesten, két nappal az amerikai elnökválasztás után.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik