A minap sajtótájékoztatón beszéltek arról, mik a jó és a problematikus irányok a kamara szerint az egészségügy átalakításában. Merre tart és milyen a helyzete ma az egészségügynek?
Meglécz Katalin: 2020-ban került a járvány miatt előtérbe az egészségügy. Az átalakítást és annak tudatosítását, hogy hozzá kell nyúlni az egészségügyhöz, a Covid-járvány tapasztalata hozta meg. Az érdemi átalakítás azonban csupán 2022-ben, a járvány lecsengésével kezdődött, vagyis még csak két év telt el.
Svéd Tamás: Ez a kis idő is rávilágított arra, hogy jelentős különbségek vannak az elvek, a kommunikáció, a szabályok, valamint a gyakorlat között. Az onkológiai ellátás jó példa erre. A szabályozás szerint megalapozott gyanú esetén két héten belül meg kellene történnie a képalkotó diagnosztikának, hat héten belül pedig el kellene jutni a terápiáig. A gyakorlat azonban nem ez, sajnos sokszor sokkal több idő, amíg a beteg kezelést kap. A kormánytól egyébként azok a mondatok és elvek köszönnek vissza, amiket mi is régóta hangoztatunk a centralizáció szükségességéről, a hatékonyság növeléséről, az átszervezésről, az alapellátás, az egynapos sebészet és a szakrendelők megerősítéséről. És halljuk azt is, amivel szintén egyetértünk, hogy a megfelelő ellátásokat a megfelelő gyakorisággal a megfelelő színvonalon végző kórházakhoz érdemes csoportosítani. A tervezett átstrukturálás helyett azonban
a gyakorlatban sokkal inkább a humánerőforrás és eszközhiány szabja meg azt, hogy mely osztályok zárnak be vagy szüneteltetik rövidebb-hosszabb időre az ellátást.
Ezért alakulhat ki, hogy például olyan urológiai osztályok is bezárnak vagy alulműködnek, amelyek aránylag nagy területért felelősek, miközben kisebb centrumok nyitva maradnak.
A betegek közben több tíz kilométereket utaznak, hogy ellátáshoz jussanak.
Svéd Tamás: Erről éppen az urológiából van egy hajmeresztő eset: szakrendelés Veszprémben, sürgős műtét Győrben, elektív műtéti ellátás Sopronban, az urológiai onkoteam pedig Zircen. Addig, amíg az az alapmantra, hogy „kórházat nem zárunk be”, valamint az, hogy az egészségügyre szánt jelenlegi pénz némi hatékonyságnöveléssel elegendő, nagyon nehéz jelentős előrelépéseket tenni, és marad a tűzoltás. Meg kéne nyerni az orvostársadalom és a lakosság támogatását, és
meg kéne lépni fájdalmas lépéseket is.
Milyen fájdalmas lépésekre gondol?
Svéd Tamás: Például annak a kimondására, hogy nincs létjogosultsága egy olyan szülészeti osztálynak, ahol heti átlagban 5–10-nél több szülést nem vezetnek le. Hiába része az adott város indentitásának a szülészet, ki kell mondani, hogy így nem működhet, mert veszélyes és gazdaságtalan. Nincs meg a kellő gyakorlat, rutin, nem fenntartható baj esetére a szükséges háttér. Helyette egy távolabbi, de nagyobb és felszereltebb szülészetet kellene kijelölni. Ugyanez igaz kisebb sebészeti osztályokra, de sok más egyéb ellátásra is. Ki kell mondani, hogy mi az, amiből a betegek jobb ellátást kaphatnak némi utazás árán. Igen, ehhez le kell nyelni a békát, hogy az eddig a szomszédban lévő kórház mostantól szakrendelőként, nappali kórházként, esetleg rehabilitációs központként működik majd.
Éppen a szülészeti ellátást fazonírozza újra a kormány egy nemrég megjelent rendelettel, amelynek értelmében alacsonyabb ellátottsággal rendelkező osztályokon is lehet szülni, igaz, csak komplikációmentes várandósság esetén. Mit szól ehhez a kamara?
Svéd Tamás: Ez épp ellenkező irányba viszi a szülészeti ellátást. A korábbi keretszabályok fellazítása zajlik azért, hogy az előbb említett kisebb kórházak szülészetei megmaradhassanak, miközben jó eséllyel inkább be kéne zárni azokat. Ez nem a beteg- és gyermekbiztonságot szolgálja.
Meglécz Katalin: Abban egyetértünk, hogy az egészségügy mielőbbi átalakítása szükséges. Azt nem látjuk, sőt a szakma és a társadalom sem látja: merre haladunk. Ha látnánk, akkor a környezet is támogatóbb lenne, és az emberek is jobban megértenék, miért történik az, ami történik. Most csak azt látja a beteg, hogy nincs vagy szünetel az ellátás, és az az orvos, akihez eddig járt, elment. Nem tudja, hol van és miért nincs. Az már nem jut el hozzá, hogy távolabb ugyan, de máshol jobb ellátást kaphat.
