Közélet

Polgármestert adott és képviselőket juttatott volna be a testületbe a futballklub: mi folyik Ráckevén?

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

Polgármestert adott és képviselőket juttatott volna be a testületbe a futballklub: mi folyik Ráckevén?

Ráckevén a Pest vármegyei másodosztályban szereplő focicsapat jelölteket indít a választáson – a Fidesszel szemben. Bátor fellépésnek tűnhet, ám szó sincs a Fidesz sportpolitikája ellen megfogalmazott kritikáról. A labdáért valójában négyen küzdenek, közülük hárman fideszesek. Riport Ráckevéről.

Frissítés

Cikkünk első verziójának címében az szerepelt, hogy a futballklub szeretne képviselőket bejuttatni a ráckevei képviselő-testületbe, ám az egyesület jelöltjei – már cikk elkészülte után, de megjelenése előtt – csütörtökön visszaléptek. A Facebookon közzétett indoklásuk szerint azért tettek így, mert úgy látják, veszélybe sodródhat az egyesület a választási küzdelem nyomán. Ugyanakkor jelezték, remélik, máskor is ennyit foglalkoznak majd az egyesülettel azok, akik most a „gusztustalan” ráckevei kampány közben megtették.

Orbán Viktort és a Fideszt nem várt helyről érte kihívás: Ráckevén, a Pest vármegyei másodosztályban vitézkedő focicsapat, a Ráckeve VAFC jelölőszervezetként indul csatába a polgármesteri címért és a képviselői helyekért – a Fidesz jelöltjével, Szebeni Istvánnal és csapattársaival szemben. Ezen a ponton vonhatja fel az olvasó a szemöldökét Carlo Ancelotti módjára:

Micsoda? A közpénzben fürösztött magyar futballból valaki szembefordul a legfőbb pártfogójával?

Távolról figyelve tűnhetett így, de Ráckevéről nézve hamar kitisztult a kép.

A vármegyei Duna-part egyik ékszerdobozában – ahogy az egyik helybeli fogalmazott nekünk: „a második Szentendrén” – járunk. A 2023-as adatok szerint a kicsivel több mint tizenegyezer fős városban 8825-en szavazhatnak arról június 9-én, hogy kik vezessék a következő öt évben a települést.

Mohos Márton / 24.hu

A választék a következő:

  • a városba ejtőernyőztetett, idegenlégiós Szebeni István a Fidesz színeiben,
  • egy korábbi belviszály miatt a Fideszből kiugrott, függetlenként induló Deák Tibor,
  • a jelenlegi polgármestert adó Kevéért Egyesülettel összeálló, az előző választáson még fideszesként a testületbe kerülő, jelenlegi alpolgármester, a Ráckeve VAFC színeiben induló Papp László,
  • valamint a jelenleg is képviselő, DK-s színekben pályára lépő Simon Balázs – és a szükséges képviselőjelölti létszám hiánya okán kompenzációs lista nélküli csapata.

Érkezésünk után a belvárosban sétálva folyamatosan Szebeni Istvánba botlottunk. Na, nem teljes valójában tűnt fel állandóan előttünk, hanem csak a plakátjairól nézve követte figyelemmel, merre járunk épp Ráckevén. Előzetes megkeresésünket Szebeni udvarias válaszában elhárította, mondván, nem kíván senkinek sem nyilatkozni. Szebeni indulása nagy port vert fel a ráckevei Fideszben, minthogy nem helyi. A korábbi tévésnek végül sikerült maga mögé állítania a Fidesz helyi szervezetét, így nyilvános csetepatéktól mentesen menetelhet a csapat a választási győzelem felé.

Nem ő volt az egyedüli, akinek nem sikerült kérdéseket feltennünk, hiába kerestük ugyanis a Ráckevei VAFC elnökét, Kovács Ferencet is ott jártunkkor, aki a „sajnos nem vagyok ott, így nem tudok nyilatkozni, de ha ott lennék, akkor se tenném” válaszát követően kívánt nekünk további szép napot. Nem akart nyilatkozni az egyesület neve alatt induló Papp László sem, Deák Tibor pedig nem is reagált a megkeresésünkre.

Deák esetében látszik, hogy komolyan gondolja a jelöltséget: jelölőszervezet híján kompenzációs listát ugyan nem tudott állítani, de egységes arculattal, minden egyéni választókerületben indul őt támogató jelölt, és ők a plakátokon túl a Szeretlek Ráckeve nevű Facebook-oldalon is bemutatkoznak a városlakóknak.

Nyitva van a pálya

Ráckevére érkezve elsőként a Sipos Ferenc Sporttelepre vezet az utunk, itt játssza ugyanis a hazai mérkőzéseit a Ráckeve VAFC. Takaros pálya, példásan rendben tartott gyep fogad, kiegészítve az egyesület piros-kék színeit viselő székekkel a lelátón, sörözővel egybekötött klubházzal. Az öltözőt is magába foglaló helyiségből pedig zene árad ki, éppen táncórán vesznek részt az emeleten a helyiek, miközben a pálya mellett szárítókötélen lógva száradnak a csapat nevével ellátott pólók.

Mohos Márton / 24.hu

A sporttelephez tartozó teniszpálya mellett találkozunk Papp Gergellyel, aki a barátai meccsét figyeli egy padon ülve. ő avat be minket abba, hogyan kerül a Ráckevei VAFC a szavazólapra:

Gondolom, hogy nem tudták a megszabott határidőig ezt egyesületi formába rakni, és csak így volt lehetőségük indulni, de semmi közük egyébként a focicsapathoz. A Papp Laciék volt fideszesek, csak most a sértődöttség dolgozik bennük.

Amíg Papp Gergely – teniszező barátja unszolására, mondván jól mutatna a képen –  teniszütőt keresgél a mögötte lévő sporttáskában, addig mi megvilágítjuk, hogy miért lehet sértett Papp László.

Helyben azt rebesgetik, hogy Pappot kitehették a Fideszből, miután elvállalta, hogy a 2019-ben a Fideszt legyőző, egy ciklussal korábban még fideszes alpolgármesterként a testületben ülő Vereckei Zoltán alpolgármestere lesz.

Változunk. Csatlakozz hozzánk!
Regisztrált olvasóink mostantól exkluzív hírleveleket, cikkeket olvashatnak, mint ez is. És ez csak a kezdet. Lépj be az olvasáshoz!
Olvasói sztorik