Élő Közélet

Először indulni nem engedték Putyin ellen, most külföldi ügynök lett

Boris Aleksiev / ANADOLU / Anadolu via AFP
Boris Aleksiev / ANADOLU / Anadolu via AFP

Zelenszkij: Az oroszok nevetnek rajtunk a nyugati fegyverhasználati korlátozások miatt

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az orosz hadvezetés nevet az ukránokon, amiért a korlátozások miatt nem tudják bevetni a nyugati fegyvereket orosz területeken lévő célpontok ellen – írja az MTI.

Zelenszkij a Guardian című brit napilapnak adott, szombaton megjelent interjúban úgy fogalmazott: a békében élő nyugati országoknak más prioritásaik vannak, és érthető módon nem osztják Ukrajna sürgető egzisztenciális meggondolásait. Az elnök szerint Oroszország az Ukrajnának szánt nyugati fegyverszállításoknál gyorsabban pótolja hadseregének fegyverveszteségét.

Zelenszkij bírálta, hogy a nyugati országok korlátozzák az általuk szállított fegyverek oroszországi bevetését.

Teljesen logikátlan, hogy bár vannak nyugati fegyvereink, de csak nézhetjük a gyilkosokat, a terroristákat, akik az orosz oldalról gyilkolnak bennünket. Azt hiszem, néha még nevetnek is ezen a helyzeten, mert tudják, hogy látjuk őket, de nem tudjuk őket elérni

fogalmazott az ukrán államfő.

A Guardian felidézi, hogy Joe Biden amerikai elnök röviddel az interjú elkészítése után valamelyest enyhítette az amerikai fegyverek oroszországi bevetésének tilalmát, de ez csak a Harkiv környéki határterületekre vonatkozik, az orosz területek elleni mélységi csapásmérés tilalma változatlanul érvényes.

Zelenszkij az interjúban kijelentette: az ellenkező értelmű hírekkel szemben Nagy-Britannia sem adott száz százalékos hozzájárulást ahhoz, hogy Ukrajna orosz területeken lévő célpontok ellen használhassa a brit fegyvereket.

Az ukrán elnök szerint

a Fehér Ház köntörfalazása emberéletekbe került.

Hozzátette: továbbra sem érkezik elégséges mennyiségű amerikai fegyverzet ahhoz, hogy újabb ukrán dandárokat lehessen felszerelni az északkeleti országrészben előrenyomuló orosz alakulatok visszaszorítására.

Zelenszkij hangsúlyozta ugyanakkor, hogy

senki nem vádol senkit, ott tartunk, ahol tartunk, harcolunk, és mindennap meg kell találnunk a kiutat az adott helyzetből.

Dél-Korea figyelmeztette Oroszországot Észak-Korea miatt

Az Észak-Korea és Oroszország közötti katonai együttműködés veszélyeire figyelmeztetett szombaton a dél-koreai védelmi miniszter, aki szerint bizonyíték van rá, hogy az orosz fél Észak-Koreából illegálisan szerzett fegyvereket is bevet az ukrajnai háborúban.

A szingapúri Sangri-la Párbeszéd nevű biztonságpolitikai fórumon tett felszólalásában Sin Vonsik kiemelte: a Moszkva és Phenjan közötti együttműködés növeli a feszültséget a Koreai-félszigeten, „és hatással van az európai hadszíntérre is”.
Figyelmeztetett továbbá: közvetlen kockázata lesz annak, ha az észak-koreai hadsereg – az Oroszország által nyújtott haditechnológia segítségével – további fejlesztéseket hajt végre.

A tárcavezető emellett sürgette Kínát, vállaljon aktívabb szerepet a Koreai-félsziget atommentesítése ügyében. Az esetleges dél-koreai nukleáris fejlesztésekkel kapcsolatos kérdésre Sin leszögezte: Szöul bízik az atomsorompó-szerződés (NPT) hatékonyságában, északi szomszédja nukleáris programjára pedig a választ az erős dél-koreai-amerikai szövetségben látja.

(MTI)

36 ember kapott tartózkodási engedélyt Ukrajnából

Az ukrán-magyar határszakaszon 6453-an léptek be Magyarországra pénteken, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 7088-an nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton az MTI-t.

A beléptetettek közül a rendőrség 36 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes. Nekik ez idő alatt kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – áll a közleményben.

(MTI)

Nem engedték elindulni a választáson, most külföldi ügynök lett

Moszkva „Külföldi ügynöknek” minősítette a márciusi elnökválasztás korábban elutasított jelöltaspiránsát; Jekatyerina Duncova volt televíziós újságíró neve péntek este került föl az igazságügyi tárca ügynöklistájára.

Az indoklás szerint Duncova „Oroszországról hamis, az országot negatív színben feltüntető információkat terjesztett”.
Duncova mellett több új név is olvasható a listán, a többi között az aktivista Marija Andrejeváé, aki az ukrajnai háborús zónába vezényelt tartalékosok hazahívásáért emelte fel a szavát, továbbá Marina Litvinovics emberi jogi aktivistáé, illetve több független, a Kremlt bíráló sajtóorgánumé.

Duncova indulását az elnökválasztáson decemberben utasította el a központi választási bizottság, a döntést pedig a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta. A bizottság szerint „számos jogsértés” volt a pályázata alátámasztására benyújtott dokumentumokban.

Az elnökválasztást a hivatalban lévő elnök, Vlagyimir Putyin nyerte a szavazatok 87 százalékával. Oroszországban a külföldi ügynöknek minősített természetes vagy jogi személyeknek jól láthatóan fel kell mindig tüntetniük, hogy ebbe a státusba helyezték őket, valamint bürokratikus pénzügyi ellenőrzésnek kell alávetniük magukat.

(MTI)

Olvasói sztorik