Közélet

Jön az elektromos autóvásárlást ösztönző akcióterv

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

Magyarország erős és versenyképes európai autógyártásban érdekelt, ezért szükséges fokozni a teljesítményt, fel kell gyorsítani az elektromos autózás európai térnyerését és a zöld átállást

– mondta Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter kedden egy sajtóeseményen az Index tudósítása szerint. A tárcavezető szerint az elektromos autósgyártás fejlesztése nem véletlen, „az elektromos autózás jelenti Európa jövőjét, meghatározó szerepe lesz az innovatív megoldásoknak, valamint a nemzetközi együttműködésnek”. Nagy jelezte: ezért fontos, hogy Magyarország erős és versenyképes legyen az autógyártásban.

A miniszter úgy véli, arra kell fókuszálni, hogy az elektromos autózás átmenetét felgyorsítjuk, ezért európai szintű akciótervet fogadnak majd el. A magyar kormány az akcióterv keretében új, európai szintű, elektromos autóvásárlást ösztönző programokra tesz javaslatot, amely vállalatoknak és háztartásoknak is szól. A program az új és használt járművekre is kiterjed.

Az akciótervet július elején mutatják be, illetve a Versenyképességi Tanács július 8-i ülésén fogják megismertetni a tagállamokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik