Közélet

A zuglói DK ultimátumot intézett az országos DK által támogatott Horváth Csabához

MTI
MTI

A Demokratikus Koalíció zuglói frakciója a hétvégén ultimátumot intézett a DK által egyébként támogatott Horváth Csabához. A jelenlegi polgármester a pártok országos megállapodása alapján az MSZP és a Párbeszéd-ZÖLDEK mellett a DK logójával jelentkezett be a június 9-i újraindulásra.

A helyi DK azonban a Facebook bejelentette:

Nem kíván tagja maradni egy olyan koalíciónak, aminek tagjai azok a korábban szocialista színekben induló képviselők, akik most a civilség álcája mögé bújva az Összefogás Zugló Egyesület neve alatt az ellenzéki szövetség politikai megsemmisítésével vannak elfoglalva!

A kerületben évek óta közismert, hogy az Összefogás Zuglóért Egyesület Tóth Csaba, egykori MSZP-s országgyűlési képviselő fennhatósága alatt működik. A szervezet elnöke, és egyik mostani jelöltje Békefi László korábban külsős ügyvédként a kerület átláthatósági biztosa volt, és vezetői posztot töltött be abban az alapítványban, amely a Tóth bukását okozó ingatlanügyet intézte. Tóthnak a 2022-es országgyűlési választás előtt megtartott ellenzéki előválasztás idején kellett háttérbe vonulnia, miután Hadházy Ákos egy komolyabb botrányt robbantott ki azzal, hogy dokumentumokat mutatott be az alapítványba rejtett sok százmillió forintos ingatlanról.

Az Összefogás Zuglóért Egyesület most az MSZP-DK megállapodást felrúgva saját jelölteket indított a DK-s képviselők körzeteiben. A helyzetet ráadásul bonyolítja, hogy az egyesületi jelöltek egy része Horváth polgármester önkormányzati embere. A Tóth-csapatban indul például Kormos Kata, a polgármesteri kabinet szóvivője is.

Az Összefogás Zuglóért Egyesület putyini módszerekkel akarja ellehetetleníteni hogy Zuglóban DK-s képviselők induljanak az önkormányzati választáson. Ez a lépés akár elősegítheti a Fidesz győzelmét is az adott körzetekben

– olvasható a DK-s frakció közösségi oldalán. Horváth Zsolt, a DK korábbi zuglói alpolgármester lapunknak azt mondta, levélben szólították fel a polgármestert, hogy keddig nyilvánosan határolódjon el Tóthéktól. A politikus szerint amennyiben ez nem következik be, akkor teljesen új helyzet áll majd be a pártok viszonyában.

Rózsa András, a Momentum polgármester-jelöltje a kialakult helyzetről azt írta, hogy Tóth Csabához köthető „civil” szervezet egyes jelöltjei nemcsak ráindultak a DK-ra, hanem „próbálják összemosni magukat a Magyar Péter-féle TISZA párttal” is.

Megértem, hogy az Összefogás Zuglóért, illetve a hozzájuk köthető egyének tevékenysége már vállalhatatlan a DK-nak, ha jól tudom, most épp választási jogi kifogásokkal próbálnak ellehetetleníteni több egyéni képviselőjelöltet, DK-sokat és valódi civil jelölteket is. Mivel az LMP is külön indul a választáson, azt hiszem, kimondhatjuk, hogy a Horváth Csaba vezette koalíció véget ért

– közölte Rózsa.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik