Közélet

Ungár Péter: Karácsony Gergelynek ez már csupán vigaszág

Adrián Zoltán / 24.hu
Adrián Zoltán / 24.hu

Karácsony Gergely a 444-nek adott interjújában beszélt arról, hogy az újraválasztására készülő főpolgármester szerint a Vitézy Dávidot jelölő LMP nem ellenzéki párt, hanem „egy proxy-Fidesz lett”. Ungár Péter nem sokáig várt a reakcióval.

Az LMP frakcióvezetője a Facebookon azt írta, „most azt hagyjuk is, hogy a nagy demokrata, aki Budapest városából egy ciklus alatt önálló köztársaságot formált, ezúttal is kifejtette azon álláspontját, hogy ellenzékinek csak és kizárólag az tekinthető, aki nem indul el vele szemben egy választáson.

Az igazán jó ellenzéki pedig nyilván az, aki a negyedik kétharmad után is újra lenyomja a választók torkán, hogy az összefogás a megoldás mindenre, és még a DK listáját is elvezeti, annak ellenére, hogy miniszterelnök-jelöltként még azzal kampányolt, hogy őt Gyurcsány Ferenc hogyan szokta sms-ben zsarolni

– fogalmazott Ungár.

Úgy folytatta, „a rendkívül elcsépelt állandó politikai elemzésnél is sokkal elkeserítőbb, amikor valóban városvezetőként próbál válaszolni a kérdésekre.”

Amikor az öt éve a parkolási maffia ellen kampányt csináló főpolgármester arra a kérdésre, hogy mennyivel csökkent az elmúlt öt évben a rendszerből kifolyó pénz azt a választ adja, hogy „adatok híján csak megérzései vannak”. Hogy rezzenéstelen arccal mondja, hogy öt év után pont most a kampányban elérték, hogy ne autók parkoljanak a Városháza parkban, hanem ideiglenesen megnyissák. Miközben itt már tartottunk a győzelme után két héttel is

– írta.

Ungár szerint sokáig folytathatná a sort, de szerencsére az atlétikai világbajnoksággal kapcsolatban előbukik a valódi problémája Karácsony Gergelynek: „elmondja, hogy ha miniszterelnök lett volna, akkor nem lett volna VB, így főpolgármesterként csak megegyezni tudott a kormánnyal. Neki ez már csupán vigaszág, és ettől persze frusztrált.”

Az LMP-s politikus végül kimásolta a kedvenc idézetét az interjúból, amitől szerint joggal nyílik ki a bicska minden ellenzéki szavazó zsebében:

“2018-ban és 2022-ben is miniszterelnök-jelölt volt, 2026-ban is az lesz?
Nem.
Négy éve nekem azt mondta, hogy ’22-ben sem lesz az.
A nap végén nem is lettem…”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik