HIRDETÉS
Közélet europoli

Dönthet ma a bizottság: megkaphatjuk az uniós pénzek egy részét

Ludovic MARIN / AFP
Ludovic MARIN / AFP

A Politico reggeli hírlevele is arról a régebb óta keringő pletykáról ír, hogy ma jóváhagyhatja az Európai Bizottság a Magyarországnak járó uniós források egy részének kifizetését. A pénzek kifizetéséről a bizottság biztosi kollégiuma szavaz majd.

Körülbelül tímilliárd euróról van szó. Ezek olyan források, amelyek nem voltak befagyasztva a jogállami mechanizmussal, de nem kaphattuk meg őket, mert az Európai Bizottság az úgynevezett horizontális feljogosító feltételekre hivatkozva azt mondta, hogy a magyar igazságszolgáltatási rendszer nem felel meg az EU demokratikus alapelveinek.

A magyar kormánytól az igazságügyi reform elfogadását várták, amit a kormány meg is tett. A bizottság pedig a reformok alapján hagyhatja jóvá a pénzek kifizetését.

A Politico szerint ez győzelem Orbán Viktor számára, és nagy pofon Ursula von der Leyennek, aki ezzel játszotta el az esélyét, hogy az Európai Parlament, ahol a pénzek kifizetése ellen lobbiztak, megszavazza a második elnöki mandátumát is.

Valójában viszont ez egy elég régóta húzódó vita, amelyben a magyar kormány teljesítette az Európai Bizottság elvárásait. Arról, hogy a többi befagyasztott forrás hogy áll, itt írtunk részletesebben. 

Ajánlott videó

0 seconds of 0 secondsVolume 0%
Press shift question mark to access a list of keyboard shortcuts
00:00
00:00
00:00
 
Olvasói sztorik