Közélet

Két pártot is megkerestek Kaczynskiék a kormányalakítással, mindketten nemet mondtak

Attila KISBENEDEK / AFP
Attila KISBENEDEK / AFP

Az új lengyel parlamentben többséget alkotó ellenzéki szövetséghez tartozó Harmadik Út, valamint a szövetségen kívüli, szintén ellenzéki Konföderáció elutasította Mateusz Morawiecki kijelölt miniszterelnök felkérését, hogy lépjenek be az új kormányba – tájékoztatta a PAP hírügynökséget Marek Sawicki, a Lengyel Parasztpárt (PSL) képviselője.

A Harmadik Út (Trzecia Droga) a Szymon Holownia vezette Lengyelország 2050 tömörülésből és a PSL-ből áll.

Már megállapodtunk a miniszterelnökkel, aki a többségi koalíció miniszterelnöke, Donald Tusk. Nem folytatunk egyidejű tárgyalásokat két miniszterelnökkel. Egy dublőr nem érdekel bennünket

– mondta Sawicki, aki elárulta, hogy pártja tárgyalási ajánlatot kapott Morawieckitől.

Szerdán korábban elutasította a tárgyalásokat az Andrzej Duda államfő által kormányalakítással megbízott politkussal a szintén ellenzéki, de a négypárti ellenzéki szövetséghez nem tartozó Konföderáció is, amelynek 18 képviselője van a 460 tagú szejmben.

Andrzej Duda elnök november 13-án bízta meg Mateusz Morawieckit az új kormány megalakításával. Morawiecki közölte, hogy ehhez 7-8 napra van szüksége.

Az októberi parlamenti választásokon az eddigi kormánypárt, a Jog és Igazságosság (PiS) szerezte a legtöbb, 194 mandátumot, de nincs többsége a szejmben, ahol a négypárti ellenzéki koalíciónak együttesen 248 képviselője van.

(MTI)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik