Közélet

A KDNP másként adná ki a gyermekesek szabadságát

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu
A munka és a család közötti összhang miatt módosítanák a törvényt.

Három kereszténydemokrata képviselő (Nacsa Lőrinc, Simicskó István és a képen látható Hollik István) törvényjavaslatot nyújtott be, a gyermek után járó pótszabadság biztosításának feltételeit módosítanák.

A javaslat alapján a pótszabadságot és a szülői szabadságot a munkaadó a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban adja ki, de az erre vonatkozó igényt a munkavállalónak legalább tizenöt nappal a szabadság kezdete előtt be kell jelentenie.

A törvény szabadság kiadásáról szóló, módosítani kívánt része eddig így szólt:

A munkáltató a szülői szabadságot a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban adja ki,

vagyis az nem tartalmazta a 15 napos határidőt.

Egy gyermek után továbbra is kettő, két gyermek után négy, több gyermek után hét nap pótszabadság jár majd. Az sem változik, hogy a pótszabadság fogyatékos gyermekenként két nappal nő.

A KDNP képviselői január 1-jétől léptetnék hatályba a módosítást. Indoklásuk szerint gyermekek után járó pótszabadságot a munkáltató a munkavállaló által megjelölt időpontban köteles kiadni, ám továbbra érvényes szabály, amely szerint a munkáltató kivételesen fontos gazdasági érdek, a működését közvetlenül, súlyosan érintő ok esetén a pótszabadság kiadását legfeljebb hatvan nappal elhalaszthatja, a megkezdett pótszabadságot megszakíthatja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik