Közélet

Állami támogatással terelik a gyerekeket a rendkívül olcsó honvédelmi táborokba

Komka Péter / MTI
Komka Péter / MTI

Az energiaárak elszállását és az infláció megugrását követően a gyerektáborok is megdrágultak, az ottalvós, programokban bővelkedő táborok ára gyerekenként akár már a százezer forintos határt is átlépte – írta a G7 a táborfigyelőn közölt adatok alapján. Az ottalvós táborok átlagosan 70, a napközisek 45 ezer forintba kerülnek, és az elmúlt öt évben átlagosan másfélszeresére emelkedett a táborok részvételi díja.

A 2023-as szezonban harmadik legnépszerűbb táborozási formája a honvédelmi tábor lett, több mint négyezer résztvevővel. A táborok rengeteg helyszínen voltak elérhetőek idén, tematikailag pedig főként

  • a harcászatra voltak felfűzve,
  • de tartottak légvédelmi,
  • logisztikai,
  • felderítő,
  • rádiókommunikációs
  • és önvédelmi táborokat is.

Tematikától függetlenül minden táborban megjelentek klasszikus honvédségi elemek, mint az alaki fogások, a testnevelés és a katonai szervezetek bemutatkozása, de volt paintball, elsősegélynyújtás, légpuskalövészet, tereptan, túlélési ismeretek is.

Sok gyerek számára ezek biztosan izgalmasan hangzanak, míg a szülőket az is motiválhatta a többi, nem fegyveres testülethez csábító, államilag nem támogatott tábor választásával szemben, hogy a honvédelmi táborok olcsók. Nagyon olcsók – jegyezte meg a gazdasági szakportál. A honvédségi tábor részvételi díja idén naponta és fejenként 3500 forint volt, ez tartalmazta a szállást, a napi ötszöri étkezést és a programokat is. Így egy ötnapos tábor részvételi díja 17,5 ezer, egy hatnaposé 21 ezer forint volt, ami még a 2020-ban bevezetett, kifejezetten a Covid-járvány miatt nehéz anyagi helyzetbe került családok számára kitalált minimalista táboroknál is olcsóbb. (Ezek jellemzően csak gyerekfelügyeletet biztosítanak, napközis formában, minimális programmal, maximum 27 ezer forintig.) Ehhez képest egy honvédségi táborban minden felszerelés és felügyelet biztosítva van, a programokról nem is beszélve.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik