Közélet

Lidl: Sosem vállaltuk, hogy kizárólag magyar húsokat fogunk forgalmazni

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A Lidl soha nem tett vállalást a baromfi- és a sertéshúsok tekintetében, hogy kizárólag magyar beszállítóktól vesz át árut forgalmazásra – ezt az itthon piacvezető kiskereskedelmi lánc közölte a Világgazdasággal. A lap szerint ez a reagálás azért volt fontos, mert hetek óta terjedt az az állítás, miszerint a cég megszegte a magyar beszállítóknak adott szavát, amikor augusztus végétől olcsó külföldi húst hozott be Magyarországra.

A vg.hu szerint a vádak alapja egy 2021. novemberi sajtóközlemény volt, amelyben a Lidl Magyarország arról számolt be, hogy az állandó kínálatában szereplő baromfi és sertés frisshúsok 100 százaléka magyar beszállítóktól érkezik. Azt is kiemelték, hogy „a széles választék mellett elsődleges a termékek hazai származása, valamint az, hogy a vásárlók kedvező ár-érték arányban kiváló minőségű húsokat vásárolhassanak.”

Ezt a közleményt a média, a szakmai vezetők és a politika részéről is sokan úgy értelmezték, hogy a Lidl önként vállalta, hogy kizárólag magyar beszállítók termékeit kínálja majd baromfi és sertés frisshús kategóriában. Ehhez képest a német hátterű diszkont augusztus végén német darált sertéshúst, majd szeptember elején lengyel baromfihúst helyezett ki nagy mennyiségben a polcaira.

A Világgazdaság megkeresésére a Lidl az akkori közleményét magyarázva azt írta:

nem vállalást tett a baromfi- és a sertéshúsok tekintetében, hanem a Lidl állandó kínálatában szereplő termékek származási helyét tényszerűen kommunikálta.

Vagyis a cég egy adott pillanatban – nevezetesen 2021 novemberében – teljes egészében magyar forrásból fedezte a sertés és baromfi frisshúsok készletét. Ezen túlmenően azonban semmilyen ígéretet nem tettek a jövőre nézve, hogy ez így is maradna.

Mindez egy súlyos félreértést oszlat el, a magyar sertéshúsbeszállítók ugyanis lényegében emiatt a nem létező vállalás miatt háborodtak fel, amikor a Lidl nagy mennyiségű, nyomott árú német darált sertéshúst helyezett ki a polcaira, ezzel kiszorítva a magyar termékeket. Kedden például a Baromfi Termék Tanács ugyanerre a nem létező vállalásra hivatkozva adott ki közleményt, mondván, hogy a Lidlben megjelent olcsó lengyel csirkemellfilé, valamint darált pulykahús megsérti az üzletlánc korábbi vállalását, és károkat okoz a beszállítóinak, illetve a baromfipiac hazai szereplőinek.

A lengyel hústermékek importjával kapcsolatban a Lidl közölte: az infláció letörésében és a magyar vásárlók támogatásában vívott harchoz az alacsony árak biztosításával tud hozzájárulni. Épp ezért „az áruházlánc kínálatában időszakos jelleggel elérhetővé váltak importhúsok, amelyek szintén kiváló minőséget képviselnek, azonban többek között a hatékonyságnak és az alacsonyabb energiaáraknak köszönhetően normál piaci áron is olcsóbbak a magyar húsoknál. Ezért ezekben a nehéz időkben tetemes megtakarítást jelenthetnek a különösen árérzékeny vásárlók számára” – idézi a vg.hu a Lidl válaszát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik